Doktor Zsivágó szerelmei

A Győri Nemzeti Színháznak tavaly sikerült megvalósítani azt, amit a Broadway-nek sem, sikerre vinni a Borisz Paszternak világhírű regényéből írt Doktor Zsivágó című musicalt. Forgács Péter rendező abszolválta a bravúrt, így végre elmondhatjuk, hogy valamiben jobbak vagyunk, mint az amerikaiak, amihez persze hozzá kell tenni azt is, hogy a történet nekik valószínűleg nem mondott túl sokat, míg mi ezen a tájékon jól ismerjük a regénybeli állapotokat. A lényeg, hogy itthon jól fogadták a bemutatót, és azóta is számos előadást ért meg, idén nyáron pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra is meghívást kapott.

A két budapesti szereposztás közül nekem a vasárnap estihez volt szerencsém: Fejszés Attila, Kecskés Tímea és Tóth Angelika hármasához.

A regény a megjelenésekor nagy felháborodást keltett, a nyílt és őszinte társadalomkritikája miatt hazaellenesnek nyilvánították és betiltották. Amellett viszont, hogy valóban hű társadalmi korrajzot fest a szovjet világról, igazi nagy családregény is. A musicalben főként Doktor Zsivágó szerelmi sokszöge kerül terítékre, aki szereti a feleségét, de közben a fiatal forradalmárnőbe, Larába is beleszeret. A lánynak két hódolója akad még rajta kívül: az idővel férjévé váló, szintén forradalmár, Pása Antipov, és egykori szeretője, Komarovszkij. Tökéletes alaphelyzet egy ilyen érzelmes műfajnak, mint a musical.

A pénteki előadással ellentétben a második budapesti vendégjátékon jó idő volt, így az a veszély nem fenyegetett, hogy az eső elmossa az előadást. Sajnos azonban a színpadtechnika mégis megtréfálta a jelenlévőket, ugyanis már az első órában leállt a forgószínpad, és bár a műszakiak mindent megtettek, nem sikerült beindítaniuk a gépezetet, ami az előadás fő motorját és látványvilágát jelentette. A győriek azonban nem adták fel, és vállalták a szinte lehetetlent: az álló színpadon, újragondolt átrendeződésekkel és új járásokkal remekül megoldották a helyzetet, és egy olyan grandiózus előadást láthattunk, amely teljes egészében elfeledtette a váratlan körülményeket.

Fejszés Attila tiszta és erős hangja minden alkalommal odaszegezte a nézőt. Jurij Zsivágója pozitív hősként jelent meg, és annak ellenére, hogy feleségét megcsalta, szimpátiát váltott ki, ahogy a szerető szerepében Tóth Angelika is, aki Laraként szintén pillanatok alatt az emberek szívébe lopta magát. Csodálatos dalaival és letisztult játékával az előadás meggyőző és kiemelkedő teljesítményét nyújtotta. A legkevésbé kibontakozó szereplő a feleség, Tonja volt, így az ő fájdalmát kevésbé ismerhettük meg, bár a két nő találkozása a könyvtárban az est egyik legmeghatóbb jelenete volt, duettjük pedig a legszebb zenei rész az egész előadásban. Tóth Angelika és Kecskés Tímea hibátlanul adták elő az éterien szép zeneszámot, hangjuk harmóniában olvadt össze a színpadon.

A díszlet Bátonyi György munkáját dicséri, és noha kevésbé élvezhettük, de azért így is működött, autentikusan alátámasztva a történetet, hasonlóan Tordai Hajnal jelmezeihez, amelyek szintén mind ezt szolgálták. 

Kellemes meglepetés volt, hogy a színész-énekesek mind remekeltek, nem volt egyetlen hamis, vagy gyengébb hang sem, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Michael Korie és Amy Powers által írt dalszövegek Lucy Simon zenéjével fantasztikus előadást varázsoltak a Margitszigetre. A koreográfia is nagyszerűen helyt állt, annak ellenére, hogy ebből a szempontból sem lehetett egyszerű a technikai korlátokon túllépni és végigcsinálni az előadást, de Kováts Gergely Csanád koreográfus szenzációs munkát végzett a Győri Nemzeti Színház tánckarával.

Bár nem láttam az összes előadást idén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, de az biztos, hogy nálam a Doktor Zsivágó vezeti a listát.

Szerző: Piros Csilla

[Fotók: Éder Vera, Gálos Mihály Samu]

Azért a víz az úr?

A Budapesti Nyári Fesztiválon 2017-ben sem maradtunk musical előadások nélkül: a tavaly nagy sikert aratott Evita mellett idén a Doktor Zsivágó kapott szerepet, dupla előadásban.

A musical Borisz Paszternak azonos című regénye alapján készült, amely az első világháború és az 1917-es oroszországi forradalom idején játszódik. Az előadás a Broadway-n nem aratott sikert, a kritikus alaposan bírálták a musicalt, így összesen 23 előadást élt meg. A Győri Nemzeti Színház igazgatója, Forgács Péter Közép-Európában elsőként mutatta be a darabot 2016 decemberében, hiszen úgy gondolta, mi, magyarok sokkal közelebbről ismerjük és értjük a darab mondanivalóját. A zenés előadás szabadtéri ősbemutatója június 30-án volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol közel 3000 ember várta, hogy részese lehessen az „új musical” premierjének.

A szabadtéri előadások egyik nagy rizikó faktora az eső. Mivel évek óta visszatérő nézője vagyok a Budapesti Nyári Fesztivál előadásainak, tapasztalt nézőnek mondhatom magam a szabadtéri programokkal kapcsolatban. Átéltem már az összes időjárási körülményt, fáztam, melegem volt, vagy éppenséggel esőben ültem végig egy-egy előadást, jelen esetben a Doktor Zsivágó musicalt. A fesztivál szervezői is sokkal felkészültebbek, mint évekkel ezelőtt, hiszen a városmajori színpadot lefedték, így ott, az extrém viszonyokat leszámítva semmi nem zavarhatja meg az előadás menetét, a Margitszigeti Színpadon pedig a bemutató előtt esőkabátokat osztottak az önkéntesek. Többekben felmerült a kérdés, hogy vajon miért nem fújták le az előadást és tették át az esőnapra, én azonban úgy gondolom, a szemerkélő eső erre még nem ad okot. Ráadásul a következő napokra is hasonló időt jósoltak, ami azt is veszélyeztette, hogy egyáltalán láthassuk az előadást, a színházszerető embereket pedig egyébként sem tántoríthatja el egy kis csapadék. Esőkabátomban ülve (ami igazán nagy hasznomra volt) izgatottam vártam, hogy vajon milyen élménnyel ajándékoz meg a különös este és az előadás.

A késő esti 9 órás kezdés megalapozta a hangulatot a musicalnek, hiszen Oroszország havas „tája” tárult a szemünk elé. A produkció mind látványvilágában, mid színpadtechnikájában az elejétől a végéig nagyon erős volt. A kiváló díszlettervezőnek, Bátonyi Györgynek köszönhetően pár másodperc alatt helyszínt tudtak változtatni a forgószínpadon, vagy akár az előző színteret néhány kellékkel átalakítani az adott kornak megfelelően. Hangtechnikában azonban nem jeleskedett az előadás, a zenekar túl hangos volt, amit a színészek nem minden esetben tudtak áténekelni és átbeszélni. Sok esetben a kijelzőre kellett hagyatkoznom (angolul volt feliratozva az előadás), hogy értsem a párbeszédeket, illetve nyomon tudjam követni a cselekményt.

Dramaturgiai szempontból Forgács Péter rendező sokat kihúzott a darabból, hogy logikussá tegye és életszerűbbé varázsolja a sok helyszínen játszódó cselekményt, azonban az előadás a hosszúságát tekintve még így is elnyújtott volt.

Kisfaludy Zsófia volt az előadás legjobbja. Nemcsak színészi szempontból bizonyította tehetségét, hanem a hangi kvalitásai is kiemelték a társulatból. Miller Zoltán azonban, aki szintén kiváló énekes, színészi játékában kevésbé jelenítette meg a mögöttes tartalmat.

Az első felvonás végig az időjárás megkímélt bennünket (szünetben el is állt az eső), azonban a második felvonás kezdetén nem csak a színpadon dúlt - a történelmi - vihar, hanem a nézőtéren is. Meglepetésemre a nézők nem adták fel olyan könnyen, mint én, aki esernyő alá húzódva, a nézőtéri bejáratnál néztem végig a történet hátralévő részét, és az esővel dacolva, de végigülték az előadást. 

Mindez nem maradt viszonzatlanul, hiszen nem csak mi tapsoltuk meg az erejük felett teljesítő győri társulatot, hanem a színészek is megtapsolták a nézőket kitartásukért. Igazán különös élmény volt ez így, amelyhez immár örökre hozzátartozik a nyári vihar és az elemekkel való küzdelem.

Lendvényi Enikő

[Fotók: Éder Vera, Gálos Mihály Samu]

Szeretni kell és szeretni érdemes

A Porgy és Bess-t a közönség főleg a sokat játszott dalaiból ismeri, mert a teljes operát nem gyakran tűzik műsorra. Idén viszont a Budapesti Nyári Fesztivál jóvoltából egy igazán autentikus opera-koncertet láthattunk a Margitszigeten, amerikai vendégművészekkel és a Magyar Állami Operaház zenekarának és kórusának együttműködésével.

Az előadás DuBose Heyward Porgy c. kisregényéből született, amely 1926-ban került Gershwin kezébe, és rögtön felkeltette az érdeklődését, olyannyira, hogy levelet írt a szerzőnek. A teljes opera mégis csak kilenc év múlva készült el, főként a szerzők levelezése útján, a modern technika hiányában. A librettót DuBose Heyward és Dorothy Heyward, a dalszöveget Ira Gershwin, míg a zenét az addigra már neves komponista, George Gershwin szerezte.

Magyarországi hivatalos ősbemutatója az Erkel Színházban született meg, amelyet sikerrel játszott a Magyar Állami Operaház társulata 1981-től 1983-ig, majd levették a repertoárról a jogörökösök kérésére, akik arra hivatkoztak, hogy a szerző anno a szerepeket kizárólag afroamerikai énekeseknek szánta. Később, ennek a kérésnek eleget téve egy öt alkalmas előadássorozatot mutattak be szintén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, majd újabb 26 év szünet következett. Idén viszont a Szabad Tér Színház produkciójában ismét látható volt a ritkán látható  mű, két alkalommal, afroamerikai énekesek közreműködésével.

A Budapesti Nyári Fesztivál olyan nagy neveket szerzett meg az előadáshoz, mint a Bess szerepében nagy sikerrel bemutatkozott Laquita Mitchell, aki olyan nagynevű operaszínpadokon játszott már főszerepeket, mint a New York City Opera vagy a Washingtoni Nemzeti Opera, de a világ számos részén vett már részt világszínvonalú előadásokban, csodálatosan tiszta szopránját megcsillogtatva. Ezen az estén is dinamikus része volt az előadásnak Bess szerepében, és nemcsak hangjával, de szépségével is elkápráztatta a nézőket.

Porgy megformálója, Kenneth Overton sem ismeretlen az operarajongók körében, hiszen ő is játszott már a New York City Operaszínpadán, a Carnegie Hallban, és már a Brit-szigeteket is meghódította egy turnéja alkalmával. Laquita Mitchell-lel elsöprő párost alakítottak a színpadon.

A történet szívbemarkoló, Charleston egyik szegénynegyedében, a kikötő utcájában, a Catfish Row-n játszódik, ahol főként szegény fekete halászcsaládok élnek, és minden szórakozásuk a kockázás. Egy ilyen alkalommal az erőszakos és rosszhírű Crown megöli az egyik fiatal halászt, Robbins-t. El kell menekülnie, így társa, Bess, a szintén nem túl tisztességes lány, kénytelen ott maradni. Életmódja miatt - italozás és drogozás - nemigen állnak szóba vele, de Porgy, a szegény és nyomorék férfi befogadja őt, és mellette a lány is jobb útra tér. Felhagy addigi mulatozásaival és tisztességes munkát vállal. Idővel már nem csak a szükség, hanem az érzései is a férfi mellett tartják. Természetesen nem lenne opera az opera, ha ebbe az idillikus képbe nem rontana újból bele Bess múltja. Ezek után marad a kérdés, hogy a szerelem mennyire megbocsátó, és hogy milyen áldozatokat vagyunk hajlandóak érte hozni. És persze az is felmerül, hogy kell-e, vagy érdemes-e mindent megtenni.

A válasz persze szubjektív, de azt biztosan megtudhattuk ezen az estén, hogy a két szerelmes mit is jelent egymás számára, és mire hajlandóak a boldogságért, hiszen szeretni kell és szeretni érdemes.

A csodálatos emberi történet kimagasló énekesi és előadói teljesítményekkel, egy fantasztikus live koncert keretében nyújtott kiváló zenei és vizuális élményt, amelyet még a makacs eső sem akadályozhatott meg.

2017. szeptember 13.

Szerző: Piros Csilla

[Fotók: Éder Vera]

Szilvalé rongyő és a vazsmegyei gyerek

A Mágnás Miska a magyar operett-irodalom egyik, ha nem a legnépszerűbb műve. Sikere egyrészt a szatirikus mulatságos történetnek köszönhető, másrészt Szirmai Albert örökzöld dallamainak, a többi között a Cintányéros cudar világnak és a Hoppsza Sárinak.

Az előadás Marcsa és Miska történetén keresztül társadalomkritikát fogalmaz meg: az első világháború éveiben a társadalomnak szemet szúrt, hogy egy bizonyos kiváltságos réteg pusztán születésénél fogva jogot formál politikai vezetői szerepre, ugyanakkor magánéletében kevésbé a társadalmi normák szerint él. Ez adta az ötletet Szirmai Albertnek és Gábor Andornak, hogy a bevett szokás szerint az operettben nem a primadonna-bonviván, hanem a szubrett-táncos-komikus páros kerüljön előtérbe, vagyis Balogh Mária konyhalány és Ibolya Mihály, a lovászfiú. 

Az operett története fordulatos, cselekménye szellemes, Szirmai Albert slágerdalai pedig egymást érik az előadásban, és nem csak önmagukban állnak, hanem minden esetben reagálnak az adott szituációra.

Dobó Enikő hozza a vagány, fiatalos, modern és elkényeztetett úrilányt, Rollát, aki csak a darab végén szembesül azzal, hogy a saját családja mennyire lenézni a rang nélküli embereket.

Orth Péter egyszerű és jóvágású Barcsa mérnök úrja fontos szerep, a színész mégsem tud kiemelkedőt alakítani. Vele szemben Szemenyei János, mint Miska, igencsak feladja a leckét a többi szereplőnek. Játéka vad és kemény, így a Miskája sem az a nagyon szerethető figura. Az a típusú ember, aki előbb cselekszik, majd utána gondolkodik. Párjával, Marcsával (Hajdú Melinda), kiválóan működtek együtt, látszott rajtuk, hogy összeszokott párost alkotnak.

Kiválóan alakította a nagymama karakterét Réti Erika, ő volt az, aki a háttérben egyengette a szerelmespár útját. Engedékeny, szerethető Mamát láthattunk a színpadon.

Zayzon Zsolt és Nagy Viktor párosa, Mixi és Pixi már-már erőszaktevő férfiakká váltak, akik ha megjelentek a színpadon, megfagyott a levegő. 

A Korláthy grófi család az a világ, ahol a társadalmi rang számít. Az emberek érdekből kötnek barátságot és érdekből esnek szerelembe. Bár az igaz szerelem mindent legyőz, még a társadalmi különbségeket is, a Mágnás Miska operett mégsem egy könnyed délutáni matiné. A slágerek mögött komoly, valódi tartalommal és mondanivalóval rendelkezik. Egy letűnt kor értelmetlen társadalmi egyenlőtlenségeit és felszínes kapcsolatrendszerét teszi nevetségessé.

2017. július 23.

Szerző: Ledvényi Enikő

[Fotók: Walter Péter]

A falu, ahol a rossz már majdnem jó

Eltelt egy év. Újra megnyitotta kapuit a Városmajori Szabadtéri Színpad, nem sokkal azután, hogy bezárta az Örkény Színház után. Újra eljött a nyári fesztivál egyik legizgalmasabb különlegessége, a Városmajori Színházi Szemle, amelynek keretében idén hat zenés, szórakoztató előadást láthattunk, amelyek egészen új megközelítéssel nyúlnak jól ismert darabokhoz.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház tolmácsolásában Mohácsi István és Mohácsi János „átiratában” Tóth Ede híres népszínműve, A falu rossza került a színpadra július első szombatján. 

A három felvonás hossza 225 perc, ennek megfelelően az előadás rendhagyó módon, már este 7 órakor elkezdődött. Mire a városmajori templom harangja elütötte a 8 órát (ami máskor az este kezdetét szokta jelezni), már javában benne voltunk a képzeletbeli (vagy nem is annyira képzeletbeli) falu életében, ahol éppen esküvőre készült a nép, ugyanis a bíró, Feledi Gáspár (Bányai- Kelemen Barna) fia (Matusek Attila) készült elvenni Bátki Tercsit (Sodró Eliza). 

A falu nevét nem tudjuk, a történések idejét is csak úgy nagyjából sikerült „megsaccolni”, amikor is két pohár bor mellett a muszka elleni harcról kezdtek el anekdotázni a szereplők. Kicsit mégis gyanús, hogy nem mindig az 1800-as években járunk, aktuálpolitikai áthallások teszik egyértelművé, hogy a mindenkori keserédes magyar valóságról szól a darab. Bólogatunk és nevetünk, mert alapvetően egy mulatságos előadást látunk.

Rögtön az elején Feledi Boriska (Edvi Henrietta) le akarja magát vetni a tetőről szerelmi bánatában, mert a falu rossza, Göndör bácsi észre sem veszi őt. De nyugodjanak meg, a magyar sírva vigadós fajta. Maradjunk annyiban, hogy „nem igazán jön ez össze” neki.

Göndör „bácsi” Tercsibe szerelmes, akit szerelemféltésből le is lő, volt menyasszonya holtan esik össze, a falu elsiratja az első felvonás végén, de a másodikban már újra talpon van, mert kiderül, hogy Göndör nem rakott töltényt a tárba. Ekkor már sejtjük, hogy ebben az előadásban nem történhet semmi igazán rossz.

Mint ahogy az egy faluban lenni szokott, mindenkinek van valami takargatnivalója, és mindenki sokkal okosabb, ha mások életéről van szó. Egyesek számára a hatalom és a pénz mindennél fontosabb, és az ármánykodás is a mindennapok része. A falu rossza nem is annyira rossz, inkább csak ő maga nem akar jó lenni. Nem úgy, mint Finum Rózsi (Bánfalvi Eszter), akinek semmi más bűne nincs azon kívül, hogy rossz emberbe szeretett bele.

A színpadon megjelenő összes alak igazi gyöngyszem volt, a zenekar nemkülönben. Számomra mégis Rózsi volt a legizgalmasabb karakter, máshogy beszélt, másféle ruhában járt, és a lényéből áradó „baljóslatot” csak tovább fokozta az állandóan a kezében hordott gereblye. 

Végül minden a helyére kerül Trokán Péter isteni közbeavatkozásának köszönhetően. Mégiscsak egy népszínműről beszélünk, ahol minden jó, ha a vége jó. És amíg így van, addig mi is biztosak lehetünk benne, hogy nagy baj nem érhet minket. A Városmajori Szabadtéri színpadán pedig még az is megeshet, hogy a Boldogság alakot ölt, egy „rühes macska” formájában.

Budapest, 2017. július 10. 

Szerző: Köles Hajnalka

[Fotók: Mészáros Zsolt]

Szerelem, csábítás, hűség… Párizs

A Színházi Szemle harmadik versenyprodukciója A hülyéje című bohózat volt a Városmajorban, Szőcs Artur rendezésében.

Georges Feydeau (1862-1921) francia drámaíró nevéhez számos vígjáték és bohózat köthető (pl. Osztrigás mici, Bolha a fülbe). A hülyéjét először 1896-ban mutatták be a párizsi Théâtre du Palais Royal-ban. A Miskolci Nemzeti Színház előadása is Franciaországban játszódik.

Szerelem. Szerelmi háromszög, vagy inkább sokszög. Előre nem látható befejezés. Történetcsavar. Folyamatosan felbukkanó új szereplők. Nem várt végkifejlet. Boldog befejezés?

Megismerjük az ügyvéd Valentin-t (Lajos András) és bájos feleségét Lucienne-t (Czakó Julianna), akik boldog házasságban élnek. Redillon (Rózsa Krisztián) és Pontagnac (Harsányi Attila), Valentin barátai udvarol(ná)nak Lucienne-nek. Az asszonynak is tetszik Redillon, de mivel biztos férje hűségében, nem akarja más karjaiban (is) keresni a boldogságot. De valóban hűséges a férje? És vajon milyen ember Pontagnac és mit akar a felesége (Jancsó Dóra)? Van még a Londonból érkező és az idős névrokon házaspár, róluk se feledkezzünk meg.

A bohózat három helyszínen játszódik: Vatelin lakásán kezdődik, a bonyodalmak egy szállodai szobában tetéződnek, végül Redillon lakásán fejeződik be a történet.

Egyetlen színészi alakítást sem éreztem erőltetettnek, mindenki szimpatikusan játszott a maga karakterében. Rózsa Krisztián szaltói és bukfencei látványossá tették az előadást. A nyomozó (Kerekes Valéria) két segédjének neve (Tigris és Eufrátesz) molyosra derített mindenkit. Szőcs Artúr (Geemoe) keveset volt a színen, de annál kellemesebb volt, ahogy lazán, de mégis aggódva szerette és óvta a számára még mindig gyermek Redillont.

A nagy csattanó – azaz a verekedés – talán kicsit erőltetettnek tetszett, azonban gondolkodásra sarkallta a publikumot. Ki csal meg kit? Létezik-e megbocsátás? Valóban szükség van bosszúra? Az efféle kérdéseken mindannyian elgondolkodunk, hiszen hasonló történetek mindnyájunkkal megtörténhetnek.

A hülyéje az az előadás, ami lehet, hogy nem hagy mély nyomot a nézőben, de nyári kikapcsolódáshoz tökéletes.

Budapest, 2017. július 3.

Szerző: Bánhidi Viktória

[Fotók: Gálos Mihály Samu]

Amadeus - korának meg nem értett zsenije

A tavaly elhunyt Peter Shaffer egyik leghíresebb drámája az Amadeus, amely Miloš Forman filmje és nyolc Oscar-díj által vált halhatatlanná 1984-ben. Shaffer számos színművet papírra vetett (hasonlóan ismert pl. az Equus is), amelyek szép sikerrel futottak a világ legnagyobb színházainak színpadán.

Az elmúlt években magyar nyelven is többször rendezték meg az Amadeust, legutóbb Budapesten 2014-ben láthattuk a Belvárosi Színházban, idén pedig a Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában szerepelt a Szabadkai Népszínház előadásában, Béres Attila rendezésében.

Az előadás a középszer és a zsenialitás témakörét boncolgatja a két komponista, Mozart és Salieri kapcsolatán keresztül. A darab főszereplője nem Mozart, hanem Salieri, hiszen az ő a szemszögén keresztül kerül elénk a történetet. A zeneszerzők harca áll a középpontban, azzal, hogy míg Salieri valóban harcol Mozart ellen, addig Mozart erről a rivalizálásról tudomást sem vesz.  Éli a zsenik laza és bohém életét, kisujjából rázza ki a csodálatos hangjegyeket, és várja, hogy elismerjék, megbecsüljék, megfizessék. A hatalmasok és a mecénások helyett viszont éppen Salieri az, aki felismeri korának egyedülálló művészét, ezzel egyben elismeri azt is, hogy ő maga csak a középszer talaján lavírozik. Míg Salieri ismeri az etikettet, tudja hol és hogyan kell kopogtatni, sikeresen eladja a közepest is, addig Mozart mindennek az ellenkezője: szertelen, büszke, önfejű és nem hajlandó az alázatra. Mindezek miatt Amadeust könnyű ellehetetleníteni, és ebban áll Salieri sikere: mindent megtesz azért, hogy Mozart tehetségének felismerését és elismerését megakadályozza.

A vívódás, a saját lelkiismeretével való szélmalomharc, és a sok kérdés, amely az ellensége halála után gyötri, egészen emberi figurává teszi Salierit. Nem egyértelműen gonosz, hiszen mindeközben mérhetetlenül tiszteli Mozartot, egója azonban mégsem engedi, ezt a zenei nagyságot támogassa.

Balázs Áron Salierije egy egész életutat formál meg a színpadon, a nagyravágyó és tudatosan karriert építő szorgalmas férfitől egészen a kivénhedt, megrokkant aggastyánig. Jól bánik a hangjával, az arcjátéka is természetes és hiteles mindkét szerepben. 

Pálfi Ervin Amadeusa néhol idegesítő, szinte tenyérbemászó, néhol szórakoztató és önfeledt kamasz, aki viszont teljes mértékben tisztában van csodálatos kvalitásaival, és ezt nem hajlandó egy pillanatig sem véka alá rejteni, még akkor sem, ha adott esetben ez vinné előrébb a pályafutását. Nem képes „üzleti fejjel” gondolkodni, csak a művészetben való ösztönös kibontakozás érdekli. A színpadkép és az előadás statikusságát remekül ellenpontozza Pálfi örökmozgékonysága.

Kiemelkedő még Csernik Árpád II. József szerepében. Hihetetlen feszültséget tud teremteni maga köré. Pókerarccal várja tudatlan és a zenéhez nemigen értő alattvalói véleményét, majd egy pillanat alatt elbizonytalanítja őket válaszuk helyességében. 

Constanze Weber szerepében Pálmer Csilla igazi társa Amadeusnak, az előadás elején még önfeledt, pajzán kis menyecske, aki a zenészóriás minden infantilis játékában szó nélkül részt vesz, és élvezi is annak minden pillanatát. Később igazi nő és rajongásig szerető asszony, egy kisebb megingás után hűséges és kitartó feleség. 

A Szabadkai Népszínház Amadeusa főként Salieri belső vívódásait, bűntudatát teszi terítékre. Nem lehet rá tiszta szívből haragudni, valahol érthető irigysége és emberi esendősége. A gyarlóság ott munkál mindannyiunkban, csak van aki, ahelyett hogy elnyomná, inkább szabadjára engedi.

Szerző: Piros Csilla

[Fotók: Kovács Attila]