A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rusznyák Gábor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rusznyák Gábor. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 24., csütörtök

Szilvalé rongyő és a vazsmegyei gyerek

A Mágnás Miska a magyar operett-irodalom egyik, ha nem a legnépszerűbb műve. Sikere egyrészt a szatirikus mulatságos történetnek köszönhető, másrészt Szirmai Albert örökzöld dallamainak, a többi között a Cintányéros cudar világnak és a Hoppsza Sárinak.


Az előadás Marcsa és Miska történetén keresztül társadalomkritikát fogalmaz meg: az első világháború éveiben a társadalomnak szemet szúrt, hogy egy bizonyos kiváltságos réteg pusztán születésénél fogva jogot formál politikai vezetői szerepre, ugyanakkor magánéletében kevésbé a társadalmi normák szerint él. Ez adta az ötletet Szirmai Albertnek és Gábor Andornak, hogy a bevett szokás szerint az operettben nem a primadonna-bonviván, hanem a szubrett-táncos-komikus páros kerüljön előtérbe, vagyis Balogh Mária konyhalány és Ibolya Mihály, a lovászfiú. 

Az operett története fordulatos, cselekménye szellemes, Szirmai Albert slágerdalai pedig egymást érik az előadásban, és nem csak önmagukban állnak, hanem minden esetben reagálnak az adott szituációra.


Dobó Enikő hozza a vagány, fiatalos, modern és elkényeztetett úrilányt, Rollát, aki csak a darab végén szembesül azzal, hogy a saját családja mennyire lenézni a rang nélküli embereket.

Orth Péter egyszerű és jóvágású Barcsa mérnök úrja fontos szerep, a színész mégsem tud kiemelkedőt alakítani. Vele szemben Szemenyei János, mint Miska, igencsak feladja a leckét a többi szereplőnek. Játéka vad és kemény, így a Miskája sem az a nagyon szerethető figura. Az a típusú ember, aki előbb cselekszik, majd utána gondolkodik. Párjával, Marcsával (Hajdú Melinda), kiválóan működtek együtt, látszott rajtuk, hogy összeszokott párost alkotnak.


Kiválóan alakította a nagymama karakterét Réti Erika, ő volt az, aki a háttérben egyengette a szerelmespár útját. Engedékeny, szerethető Mamát láthattunk a színpadon.

Zayzon Zsolt és Nagy Viktor párosa, Mixi és Pixi már-már erőszaktevő férfiakká váltak, akik ha megjelentek a színpadon, megfagyott a levegő. 

A Korláthy grófi család az a világ, ahol a társadalmi rang számít. Az emberek érdekből kötnek barátságot és érdekből esnek szerelembe. Bár az igaz szerelem mindent legyőz, még a társadalmi különbségeket is, a Mágnás Miska operett mégsem egy könnyed délutáni matiné. A slágerek mögött komoly, valódi tartalommal és mondanivalóval rendelkezik. Egy letűnt kor értelmetlen társadalmi egyenlőtlenségeit és felszínes kapcsolatrendszerét teszi nevetségessé.

2017. július 23.

Szerző: Ledvényi Enikő
[Fotók: Walter Péter]

2016. július 5., kedd

Felfordulás a színpadon – Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka

Elsősorban vígjátékairól ismert a 19-20. század fordulóján élt Caragiale, a román irodalom világszínvonalú klasszikusa. Zűrzavaros éjszaka című művét a Miskolci Nemzeti Színház előadásában láthatta a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége. 

Román kispolgári közegben játszódik a pergő eseménysor, egyetlen éjszaka alatt. Dumitrache (Gáspár Tibor), a városi polgárőrség oszlopos tagja vad féltékenységgel szereti fiatal feleségét, Vetát (Ullmann Mónika), akinek szíve azonban sokkal inkább a jóképű Chiriacért (Varga Zoltán) dobog. Nincs mit csodálkozni ezen a tényen, hiszen az indulatos férj amellett, hogy féktelen, gyakran a pohár fenekére néz. Ráadásul sajnos az intelligenciát és az éleslátást is nélkülözi, azt sem veszi észre, hogy nem a megfelelő emberre féltékeny.


A címadó zűrzavaros éjszaka konfliktussorozata félreértések tömkelegéből ered, eltévesztett házszám, félrecsúszott szerelmi vallomás, heves indulatok bogozzák össze a történet szálait. A végeláthatatlannak tűnő bonyodalmak természetesen véget érnek, még mielőtt felkelne a nap, a félreértések tisztázódnak, a kedélyek lecsillapodnak, egy vérbeli vígjátékban nem is lehetne ez másként.

Az előadás erőssége elsősorban abban a helyzetkomikumban rejlik, ami minden szituációban megjelenik, felvonultatva a klasszikus komédia szinte teljes kelléktárát. Emellé társulnak olyan nem mindennapi jellemek, mint a tűzrőlpattant, heves testvérpár, Veta és Zita (Jancsó Dóra), a csetlő-botló, lánglelkű szerelmes, Rica Venturio (Lajos András), vagy a suta, jobb sorsra érdemes Spiridon (Somhegyi György).


Említést érdemel az a nyelvi humor, ami a nép egyszerű fiainak szóhasználatát kifigurázva általános derűt okoz a nézőtéren, kielégítve azoknak az igényeit is, akik szeretik a politikai áthallásokat egy-egy poénban. A fordítás Székely Csaba nyelvi leleményességét dicséri.

A rendező, Rusznyák Gábor érdeme, hogy ez az 1879-ben bemutatott darab ma sem hat elavultnak. Nem követi már felháborodás, mint a századforduló előtti premieren, sokkal inkább érezheti úgy a néző, hogy egy könnyed, felszabadult nyáreste vidám aláfestése volt ez a komédia.

Szerző: Lengyel Orsolya
[Fotó: Gálos Mihály Samu]