Szerelem, csábítás, hűség… Párizs

A Színházi Szemle harmadik versenyprodukciója A hülyéje című bohózat volt a Városmajorban, Szőcs Artur rendezésében.

Georges Feydeau (1862-1921) francia drámaíró nevéhez számos vígjáték és bohózat köthető (pl. Osztrigás mici, Bolha a fülbe). A hülyéjét először 1896-ban mutatták be a párizsi Théâtre du Palais Royal-ban. A Miskolci Nemzeti Színház előadása is Franciaországban játszódik.

Szerelem. Szerelmi háromszög, vagy inkább sokszög. Előre nem látható befejezés. Történetcsavar. Folyamatosan felbukkanó új szereplők. Nem várt végkifejlet. Boldog befejezés?

Megismerjük az ügyvéd Valentin-t (Lajos András) és bájos feleségét Lucienne-t (Czakó Julianna), akik boldog házasságban élnek. Redillon (Rózsa Krisztián) és Pontagnac (Harsányi Attila), Valentin barátai udvarol(ná)nak Lucienne-nek. Az asszonynak is tetszik Redillon, de mivel biztos férje hűségében, nem akarja más karjaiban (is) keresni a boldogságot. De valóban hűséges a férje? És vajon milyen ember Pontagnac és mit akar a felesége (Jancsó Dóra)? Van még a Londonból érkező és az idős névrokon házaspár, róluk se feledkezzünk meg.

A bohózat három helyszínen játszódik: Vatelin lakásán kezdődik, a bonyodalmak egy szállodai szobában tetéződnek, végül Redillon lakásán fejeződik be a történet.

Egyetlen színészi alakítást sem éreztem erőltetettnek, mindenki szimpatikusan játszott a maga karakterében. Rózsa Krisztián szaltói és bukfencei látványossá tették az előadást. A nyomozó (Kerekes Valéria) két segédjének neve (Tigris és Eufrátesz) molyosra derített mindenkit. Szőcs Artúr (Geemoe) keveset volt a színen, de annál kellemesebb volt, ahogy lazán, de mégis aggódva szerette és óvta a számára még mindig gyermek Redillont.

A nagy csattanó – azaz a verekedés – talán kicsit erőltetettnek tetszett, azonban gondolkodásra sarkallta a publikumot. Ki csal meg kit? Létezik-e megbocsátás? Valóban szükség van bosszúra? Az efféle kérdéseken mindannyian elgondolkodunk, hiszen hasonló történetek mindnyájunkkal megtörténhetnek.

A hülyéje az az előadás, ami lehet, hogy nem hagy mély nyomot a nézőben, de nyári kikapcsolódáshoz tökéletes.

Budapest, 2017. július 3.

Szerző: Bánhidi Viktória

[Fotók: Gálos Mihály Samu]

Titkos francia hálószobatitkok

Ha őszinték vagyunk, kit ne érdekelnének? Képmutatás lenne azt állítani, hogy nem érdekel legalább egy kis titok a francia arisztokrácia túlfűtött és egyben túlértékelt úri életéből. A Fogi-Bulvárszínháznak köszönhetően megismerhetünk néhányat, nem is akármilyen előadásban.

A francia arisztokráciát, sőt a világ összes nemzetét célkeresztbe állítva mutatja be a színdarab az olykor nevetségessé és betegessé váló emberi vágyat. Természetesen nem kizárólag az úri osztály tud beteges és nevetséges lenni, de talán mégis csak az arisztokrácia képes arra, hogy elvonul egy szanatóriumba, ahol kizárólag vagyonos, szexuális problémákkal küzdő emberek éldegélnek − ezzel tükröt állítva nekünk arról, mennyire szánalmas tud lenni az ember, ha a vágyai határozzák meg és irányítják az életét. Ilyenkor inkább hasonlít állatra, mintsem emberre. 

Természetesen az emberi vágyakról nemzeti hovatartozás, társadalmi rang és vagyoni helyzettől függetlenül beszélhetünk. Kinek ne lenne vágya? Ki ne hallott volna szerelemről, megcsalásról, szexualitásról... és még sorolhatnám. A darabban azonban a vágyak határtalan, piszok és szenvtelen módon jelennek meg, hiszen az úri embereknek nincs más dolguk, mint a „betegségüknek” élni. Hasonóan viselkedik mindenki ebben a bolond világban. Bolond világban, bolond emberek...

A néző leül a nézőtéren, kicsit izgatottan, kicsit frusztráltan. Kíváncsi, hogy mégis mit fog látni egy olyan előadásban, amelyben már a kezdetek kezdetén előrevetítik, hogy szexuális problémákkal küzdő betegek fogját szórakoztatni. Ha belegondolunk, mulatságos, hogy egy „beteg ember” szórakoztatja a másik beteget. A cselekmény folyamán kiderül, hogy az, akit a méltóságteljes főorvosúrnak (Harsányi Gábor) gondolunk, ugyanúgy szerepet játszik a szanatóriumban, mint bármely másik beteg. Miért ne érezhetné magát ezen a ponton közülük valónak a néző, hiszen ha mindenki szerepet játszik, miért ne játszana a néző is egyet?!

Az „előbb Te” elvét is megismerjük a darab folyamán: Lucienne (Fogarassy Bernadett) kijelenti, hogy míg férje, Crépin Vatelin (Beleznay Endre) meg nem csalja, addig ő sem lép a titkos vágyak ösvényére, azonban ha mégis megteszi, akkor bátran ajánlkozik fel Edmond Pontagnac (Csengeri Attila) és Ernest Rédillon (Hajnal János) szerelmének. Ez vezet el addig, hogy az színdarab nyomozássá alakul át. Lucienne és a szerelmére vágyó két férfi követik Vatelint egy motelbe, ahol ő éppen a szeretőjének, Maggie-nek (Cseke Katinka) készül megmondani, hogy az a bizonyos botlás egyszeri botlás volt, és többet nem ismétlődhet meg. A bonyodalmak itt tetőfokra hágnak: mindenki egy szállodai hálószobára fókuszál, ami a valóságban egy kórterem. Arra a hálószobára, amelyben mindenkiből kibújik az állat, és arra a hálószobára, ahol még a főorvos úr is a vágyai tengerébe zuhan. 

Hogy mi mindent rejt még ez a fergeteges kórterem, ami az előadás idejére hálószobává alakul, azt inkább mindenki nézze meg magának. 

Szerző: Tóth Regina

[Fotók: Garai Gábor András]

Ki is itt a Balfék? – Georges Feydeau - Mohácsi testvérek: Balfék

Szeret, nem szeret? ... Megcsal, nem csal meg? A mű egy klasszikus témájú polgári komédia, s bár Feydeau alkotásai nem tartoznak a kedvenceim közé, a színlapon olvasható mondat után mégis kíváncsian vártam az előadást: „A darab sikerének záloga a Mohácsi testvérpár egyéni munkamódszere, amely az adott helyzetben az adott társulatra alkalmazza az általuk fordított és átírt művet.”

Vajon mi újat lehet még kihozni A hülyéje alapanyagából? A válaszról már az első részben megbizonyosodhatunk: még több helyzetkomikumot és egy ütős szövegkönyvet. A színtér csupán egy egyszerűen berendezett szoba, de már valószínűleg a falai sem tudják számon tartani a köztük létrejövő szerelmi kombinációkat. Újabb és újabb viszonyokra derül fény, mindenki megcsal, és mindenki megcsalt… a szálak összegabalyodásával válik az előadás komédiagépezetté.

Vatelin – aki ráadásul válóperes ügyvéd – saját magánéletét sem tudja rendben tartani, felesége, Lucienne pedig azonnal visszacsalná az első szembejövő férfival. Plüplü csak akkor kaphatja meg Pontagnac vagyonának felét, ha az 24 órán belül megcsalja 3 másik nővel. Az ilyen bohózatokban természetesen ez is lehetséges. A női szereplők a színházigazgató és a drámaíró kegyeibe férkőzve próbálnak előrébb jutni, több-kevesebb sikerrel. „Ez a nő a színpadon borzalom. De ha lejön a színpadról, maga a pokol.” A történet egészéről annyit, hogy „szóljon aki már nem bírja, az orvosi táskámban mindig van morfium!”.

Végül az ágyba csempészett csengőkkel sikerül leleplezni (vagy inkább még összetettebbé tenni) a bonyodalmakat, de a komédiához híven a legtöbb dolog hamar tisztázódik. Mohácsi János kecskeméti előadása nem okozott csalódást, kicsit hosszú, azonban nagyon szórakoztató este volt.

Halasi Vivien