A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Forgács Péter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Forgács Péter. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 18., hétfő

Doktor Zsivágó szerelmei

A Győri Nemzeti Színháznak tavaly sikerült megvalósítani azt, amit a Broadway-nek sem, sikerre vinni a Borisz Paszternak világhírű regényéből írt Doktor Zsivágó című musicalt. Forgács Péter rendező abszolválta a bravúrt, így végre elmondhatjuk, hogy valamiben jobbak vagyunk, mint az amerikaiak, amihez persze hozzá kell tenni azt is, hogy a történet nekik valószínűleg nem mondott túl sokat, míg mi ezen a tájékon jól ismerjük a regénybeli állapotokat. A lényeg, hogy itthon jól fogadták a bemutatót, és azóta is számos előadást ért meg, idén nyáron pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra is meghívást kapott.


A két budapesti szereposztás közül nekem a vasárnap estihez volt szerencsém: Fejszés Attila, Kecskés Tímea és Tóth Angelika hármasához.

A regény a megjelenésekor nagy felháborodást keltett, a nyílt és őszinte társadalomkritikája miatt hazaellenesnek nyilvánították és betiltották. Amellett viszont, hogy valóban hű társadalmi korrajzot fest a szovjet világról, igazi nagy családregény is. A musicalben főként Doktor Zsivágó szerelmi sokszöge kerül terítékre, aki szereti a feleségét, de közben a fiatal forradalmárnőbe, Larába is beleszeret. A lánynak két hódolója akad még rajta kívül: az idővel férjévé váló, szintén forradalmár, Pása Antipov, és egykori szeretője, Komarovszkij. Tökéletes alaphelyzet egy ilyen érzelmes műfajnak, mint a musical.


A pénteki előadással ellentétben a második budapesti vendégjátékon jó idő volt, így az a veszély nem fenyegetett, hogy az eső elmossa az előadást. Sajnos azonban a színpadtechnika mégis megtréfálta a jelenlévőket, ugyanis már az első órában leállt a forgószínpad, és bár a műszakiak mindent megtettek, nem sikerült beindítaniuk a gépezetet, ami az előadás fő motorját és látványvilágát jelentette. A győriek azonban nem adták fel, és vállalták a szinte lehetetlent: az álló színpadon, újragondolt átrendeződésekkel és új járásokkal remekül megoldották a helyzetet, és egy olyan grandiózus előadást láthattunk, amely teljes egészében elfeledtette a váratlan körülményeket.

Fejszés Attila tiszta és erős hangja minden alkalommal odaszegezte a nézőt. Jurij Zsivágója pozitív hősként jelent meg, és annak ellenére, hogy feleségét megcsalta, szimpátiát váltott ki, ahogy a szerető szerepében Tóth Angelika is, aki Laraként szintén pillanatok alatt az emberek szívébe lopta magát. Csodálatos dalaival és letisztult játékával az előadás meggyőző és kiemelkedő teljesítményét nyújtotta. A legkevésbé kibontakozó szereplő a feleség, Tonja volt, így az ő fájdalmát kevésbé ismerhettük meg, bár a két nő találkozása a könyvtárban az est egyik legmeghatóbb jelenete volt, duettjük pedig a legszebb zenei rész az egész előadásban. Tóth Angelika és Kecskés Tímea hibátlanul adták elő az éterien szép zeneszámot, hangjuk harmóniában olvadt össze a színpadon.


A díszlet Bátonyi György munkáját dicséri, és noha kevésbé élvezhettük, de azért így is működött, autentikusan alátámasztva a történetet, hasonlóan Tordai Hajnal jelmezeihez, amelyek szintén mind ezt szolgálták. 

Kellemes meglepetés volt, hogy a színész-énekesek mind remekeltek, nem volt egyetlen hamis, vagy gyengébb hang sem, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Michael Korie és Amy Powers által írt dalszövegek Lucy Simon zenéjével fantasztikus előadást varázsoltak a Margitszigetre. A koreográfia is nagyszerűen helyt állt, annak ellenére, hogy ebből a szempontból sem lehetett egyszerű a technikai korlátokon túllépni és végigcsinálni az előadást, de Kováts Gergely Csanád koreográfus szenzációs munkát végzett a Győri Nemzeti Színház tánckarával.

Bár nem láttam az összes előadást idén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, de az biztos, hogy nálam a Doktor Zsivágó vezeti a listát.

Szerző: Piros Csilla
[Fotók: Éder Vera, Gálos Mihály Samu]



Azért a víz az úr?

A Budapesti Nyári Fesztiválon 2017-ben sem maradtunk musical előadások nélkül: a tavaly nagy sikert aratott Evita mellett idén a Doktor Zsivágó kapott szerepet, dupla előadásban.

A musical Borisz Paszternak azonos című regénye alapján készült, amely az első világháború és az 1917-es oroszországi forradalom idején játszódik. Az előadás a Broadway-n nem aratott sikert, a kritikus alaposan bírálták a musicalt, így összesen 23 előadást élt meg. A Győri Nemzeti Színház igazgatója, Forgács Péter Közép-Európában elsőként mutatta be a darabot 2016 decemberében, hiszen úgy gondolta, mi, magyarok sokkal közelebbről ismerjük és értjük a darab mondanivalóját. A zenés előadás szabadtéri ősbemutatója június 30-án volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol közel 3000 ember várta, hogy részese lehessen az „új musical” premierjének.


A szabadtéri előadások egyik nagy rizikó faktora az eső. Mivel évek óta visszatérő nézője vagyok a Budapesti Nyári Fesztivál előadásainak, tapasztalt nézőnek mondhatom magam a szabadtéri programokkal kapcsolatban. Átéltem már az összes időjárási körülményt, fáztam, melegem volt, vagy éppenséggel esőben ültem végig egy-egy előadást, jelen esetben a Doktor Zsivágó musicalt. A fesztivál szervezői is sokkal felkészültebbek, mint évekkel ezelőtt, hiszen a városmajori színpadot lefedték, így ott, az extrém viszonyokat leszámítva semmi nem zavarhatja meg az előadás menetét, a Margitszigeti Színpadon pedig a bemutató előtt esőkabátokat osztottak az önkéntesek. Többekben felmerült a kérdés, hogy vajon miért nem fújták le az előadást és tették át az esőnapra, én azonban úgy gondolom, a szemerkélő eső erre még nem ad okot. Ráadásul a következő napokra is hasonló időt jósoltak, ami azt is veszélyeztette, hogy egyáltalán láthassuk az előadást, a színházszerető embereket pedig egyébként sem tántoríthatja el egy kis csapadék. Esőkabátomban ülve (ami igazán nagy hasznomra volt) izgatottam vártam, hogy vajon milyen élménnyel ajándékoz meg a különös este és az előadás.


A késő esti 9 órás kezdés megalapozta a hangulatot a musicalnek, hiszen Oroszország havas „tája” tárult a szemünk elé. A produkció mind látványvilágában, mid színpadtechnikájában az elejétől a végéig nagyon erős volt. A kiváló díszlettervezőnek, Bátonyi Györgynek köszönhetően pár másodperc alatt helyszínt tudtak változtatni a forgószínpadon, vagy akár az előző színteret néhány kellékkel átalakítani az adott kornak megfelelően. Hangtechnikában azonban nem jeleskedett az előadás, a zenekar túl hangos volt, amit a színészek nem minden esetben tudtak áténekelni és átbeszélni. Sok esetben a kijelzőre kellett hagyatkoznom (angolul volt feliratozva az előadás), hogy értsem a párbeszédeket, illetve nyomon tudjam követni a cselekményt.

Dramaturgiai szempontból Forgács Péter rendező sokat kihúzott a darabból, hogy logikussá tegye és életszerűbbé varázsolja a sok helyszínen játszódó cselekményt, azonban az előadás a hosszúságát tekintve még így is elnyújtott volt.


Kisfaludy Zsófia volt az előadás legjobbja. Nemcsak színészi szempontból bizonyította tehetségét, hanem a hangi kvalitásai is kiemelték a társulatból. Miller Zoltán azonban, aki szintén kiváló énekes, színészi játékában kevésbé jelenítette meg a mögöttes tartalmat.

Az első felvonás végig az időjárás megkímélt bennünket (szünetben el is állt az eső), azonban a második felvonás kezdetén nem csak a színpadon dúlt - a történelmi - vihar, hanem a nézőtéren is. Meglepetésemre a nézők nem adták fel olyan könnyen, mint én, aki esernyő alá húzódva, a nézőtéri bejáratnál néztem végig a történet hátralévő részét, és az esővel dacolva, de végigülték az előadást. 

Mindez nem maradt viszonzatlanul, hiszen nem csak mi tapsoltuk meg az erejük felett teljesítő győri társulatot, hanem a színészek is megtapsolták a nézőket kitartásukért. Igazán különös élmény volt ez így, amelyhez immár örökre hozzátartozik a nyári vihar és az elemekkel való küzdelem.

Lendvényi Enikő
[Fotók: Éder Vera, Gálos Mihály Samu]

2015. július 27., hétfő

Jézus Krisztus Szupersztár – Győri Nemzeti Színház

A Jézus Krisztus Szupersztár minden kétséget kizáróan a világ egyik legismertebb musicalje. Sokan sokféleképpen fogtak hozzá, hogy bebizonyítsák, miért éppen nekik kellett ismét megrendezniük. Ideális esetben a végeredmény tükrözi az alkotói elképzeléseket és a néző is úgy érzi, valami pluszt kapott a pénzéért.


A Jézust alakító Szomor Györgyöt már régóta ismerem a színpadról, így nyugodtan néztem elébe az estének, mondván, itt nagy baj nem lehet. Mert hiába is akarnánk tagadni, ha valamit már többször láttunk, többféle feldolgozásban, s ha a darab még kedves is a szívünknek, nem tudjuk kitörölni a korábbi előadások emlékképeit, az összehasonlítás elkerülhetetlen. Kivéve, ha az, amit éppen látunk, minden addigit felülír. 

Amikor meghallottam Sándor Péter hangját, hirtelen gondban voltam. Nem tudtam eldönteni, hogy nagyon tetszik-e, vagy pedig egyáltalán nem vagyok képes elviselni. Végül rövid értekezést folytatva önmagammal arra az eredményre jutottam, hogy el vagyok ragadtatva. De nem csak a hangtól, hanem attól az energiától is, ami ebből a fiatal színészből árad. A Szabadtéri színpada méreteinél fogva nem könnyítette meg a dolgát. Én sem ültem közel a színpadhoz, tehát bizton állíthatom, hogy a dolog „átjött”. 


A díszlet, amelyet leginkább az „egyszerű, de nagyszerű” kifejezéssel illethetnék, jól szolgálta a rajta keresztül-kasul rohangáló színészeket, táncosokat. A két kiváló főszereplő mellett kötelező jelleggel említést kell tegyek még a csoportos szereplőkről és a táncosokról. A tömeg igazi, élő nép volt, tele színes egyéniségekkel. Ritka tapasztalat az olyan, amikor úgy érzem, a massza ténylegesen életre kel, és a nép valóban sokszínű egyéniségekből áll. Ez jelen esetben sikeresen megtörtént, ami Forgács Péter rendezésének az egyik kiemelkedő pozitívuma. A sor tovább folytatódik, méghozzá a táncosokkal, akiket kimagasló technikai tudásuk miatt is, csak tátott szájjal lehet bámulni. Hasonló a helyzet Szomor Györggyel is. Őt hallgatni most is ugyanolyan élmény, mint tíz évvel ezelőtt. Hangjában nyoma sincsen semmiféle negatív változásnak, és az ember csak les, mindez hogyan lehetséges. 

Igazán jó csapat ez, akik egy olyan előadást hoztak létre, amely helyenként kiemelkedő szakmai profizmusról árulkodik, amely lélegzik, megkövetelve magának a figyelmet, amelyre valóban méltó. 

Horváth Fruzsina