A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Győri Nemzeti Színház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Győri Nemzeti Színház. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 18., hétfő

Doktor Zsivágó szerelmei

A Győri Nemzeti Színháznak tavaly sikerült megvalósítani azt, amit a Broadway-nek sem, sikerre vinni a Borisz Paszternak világhírű regényéből írt Doktor Zsivágó című musicalt. Forgács Péter rendező abszolválta a bravúrt, így végre elmondhatjuk, hogy valamiben jobbak vagyunk, mint az amerikaiak, amihez persze hozzá kell tenni azt is, hogy a történet nekik valószínűleg nem mondott túl sokat, míg mi ezen a tájékon jól ismerjük a regénybeli állapotokat. A lényeg, hogy itthon jól fogadták a bemutatót, és azóta is számos előadást ért meg, idén nyáron pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra is meghívást kapott.


A két budapesti szereposztás közül nekem a vasárnap estihez volt szerencsém: Fejszés Attila, Kecskés Tímea és Tóth Angelika hármasához.

A regény a megjelenésekor nagy felháborodást keltett, a nyílt és őszinte társadalomkritikája miatt hazaellenesnek nyilvánították és betiltották. Amellett viszont, hogy valóban hű társadalmi korrajzot fest a szovjet világról, igazi nagy családregény is. A musicalben főként Doktor Zsivágó szerelmi sokszöge kerül terítékre, aki szereti a feleségét, de közben a fiatal forradalmárnőbe, Larába is beleszeret. A lánynak két hódolója akad még rajta kívül: az idővel férjévé váló, szintén forradalmár, Pása Antipov, és egykori szeretője, Komarovszkij. Tökéletes alaphelyzet egy ilyen érzelmes műfajnak, mint a musical.


A pénteki előadással ellentétben a második budapesti vendégjátékon jó idő volt, így az a veszély nem fenyegetett, hogy az eső elmossa az előadást. Sajnos azonban a színpadtechnika mégis megtréfálta a jelenlévőket, ugyanis már az első órában leállt a forgószínpad, és bár a műszakiak mindent megtettek, nem sikerült beindítaniuk a gépezetet, ami az előadás fő motorját és látványvilágát jelentette. A győriek azonban nem adták fel, és vállalták a szinte lehetetlent: az álló színpadon, újragondolt átrendeződésekkel és új járásokkal remekül megoldották a helyzetet, és egy olyan grandiózus előadást láthattunk, amely teljes egészében elfeledtette a váratlan körülményeket.

Fejszés Attila tiszta és erős hangja minden alkalommal odaszegezte a nézőt. Jurij Zsivágója pozitív hősként jelent meg, és annak ellenére, hogy feleségét megcsalta, szimpátiát váltott ki, ahogy a szerető szerepében Tóth Angelika is, aki Laraként szintén pillanatok alatt az emberek szívébe lopta magát. Csodálatos dalaival és letisztult játékával az előadás meggyőző és kiemelkedő teljesítményét nyújtotta. A legkevésbé kibontakozó szereplő a feleség, Tonja volt, így az ő fájdalmát kevésbé ismerhettük meg, bár a két nő találkozása a könyvtárban az est egyik legmeghatóbb jelenete volt, duettjük pedig a legszebb zenei rész az egész előadásban. Tóth Angelika és Kecskés Tímea hibátlanul adták elő az éterien szép zeneszámot, hangjuk harmóniában olvadt össze a színpadon.


A díszlet Bátonyi György munkáját dicséri, és noha kevésbé élvezhettük, de azért így is működött, autentikusan alátámasztva a történetet, hasonlóan Tordai Hajnal jelmezeihez, amelyek szintén mind ezt szolgálták. 

Kellemes meglepetés volt, hogy a színész-énekesek mind remekeltek, nem volt egyetlen hamis, vagy gyengébb hang sem, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Michael Korie és Amy Powers által írt dalszövegek Lucy Simon zenéjével fantasztikus előadást varázsoltak a Margitszigetre. A koreográfia is nagyszerűen helyt állt, annak ellenére, hogy ebből a szempontból sem lehetett egyszerű a technikai korlátokon túllépni és végigcsinálni az előadást, de Kováts Gergely Csanád koreográfus szenzációs munkát végzett a Győri Nemzeti Színház tánckarával.

Bár nem láttam az összes előadást idén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, de az biztos, hogy nálam a Doktor Zsivágó vezeti a listát.

Szerző: Piros Csilla
[Fotók: Éder Vera, Gálos Mihály Samu]



Azért a víz az úr?

A Budapesti Nyári Fesztiválon 2017-ben sem maradtunk musical előadások nélkül: a tavaly nagy sikert aratott Evita mellett idén a Doktor Zsivágó kapott szerepet, dupla előadásban.

A musical Borisz Paszternak azonos című regénye alapján készült, amely az első világháború és az 1917-es oroszországi forradalom idején játszódik. Az előadás a Broadway-n nem aratott sikert, a kritikus alaposan bírálták a musicalt, így összesen 23 előadást élt meg. A Győri Nemzeti Színház igazgatója, Forgács Péter Közép-Európában elsőként mutatta be a darabot 2016 decemberében, hiszen úgy gondolta, mi, magyarok sokkal közelebbről ismerjük és értjük a darab mondanivalóját. A zenés előadás szabadtéri ősbemutatója június 30-án volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol közel 3000 ember várta, hogy részese lehessen az „új musical” premierjének.


A szabadtéri előadások egyik nagy rizikó faktora az eső. Mivel évek óta visszatérő nézője vagyok a Budapesti Nyári Fesztivál előadásainak, tapasztalt nézőnek mondhatom magam a szabadtéri programokkal kapcsolatban. Átéltem már az összes időjárási körülményt, fáztam, melegem volt, vagy éppenséggel esőben ültem végig egy-egy előadást, jelen esetben a Doktor Zsivágó musicalt. A fesztivál szervezői is sokkal felkészültebbek, mint évekkel ezelőtt, hiszen a városmajori színpadot lefedték, így ott, az extrém viszonyokat leszámítva semmi nem zavarhatja meg az előadás menetét, a Margitszigeti Színpadon pedig a bemutató előtt esőkabátokat osztottak az önkéntesek. Többekben felmerült a kérdés, hogy vajon miért nem fújták le az előadást és tették át az esőnapra, én azonban úgy gondolom, a szemerkélő eső erre még nem ad okot. Ráadásul a következő napokra is hasonló időt jósoltak, ami azt is veszélyeztette, hogy egyáltalán láthassuk az előadást, a színházszerető embereket pedig egyébként sem tántoríthatja el egy kis csapadék. Esőkabátomban ülve (ami igazán nagy hasznomra volt) izgatottam vártam, hogy vajon milyen élménnyel ajándékoz meg a különös este és az előadás.


A késő esti 9 órás kezdés megalapozta a hangulatot a musicalnek, hiszen Oroszország havas „tája” tárult a szemünk elé. A produkció mind látványvilágában, mid színpadtechnikájában az elejétől a végéig nagyon erős volt. A kiváló díszlettervezőnek, Bátonyi Györgynek köszönhetően pár másodperc alatt helyszínt tudtak változtatni a forgószínpadon, vagy akár az előző színteret néhány kellékkel átalakítani az adott kornak megfelelően. Hangtechnikában azonban nem jeleskedett az előadás, a zenekar túl hangos volt, amit a színészek nem minden esetben tudtak áténekelni és átbeszélni. Sok esetben a kijelzőre kellett hagyatkoznom (angolul volt feliratozva az előadás), hogy értsem a párbeszédeket, illetve nyomon tudjam követni a cselekményt.

Dramaturgiai szempontból Forgács Péter rendező sokat kihúzott a darabból, hogy logikussá tegye és életszerűbbé varázsolja a sok helyszínen játszódó cselekményt, azonban az előadás a hosszúságát tekintve még így is elnyújtott volt.


Kisfaludy Zsófia volt az előadás legjobbja. Nemcsak színészi szempontból bizonyította tehetségét, hanem a hangi kvalitásai is kiemelték a társulatból. Miller Zoltán azonban, aki szintén kiváló énekes, színészi játékában kevésbé jelenítette meg a mögöttes tartalmat.

Az első felvonás végig az időjárás megkímélt bennünket (szünetben el is állt az eső), azonban a második felvonás kezdetén nem csak a színpadon dúlt - a történelmi - vihar, hanem a nézőtéren is. Meglepetésemre a nézők nem adták fel olyan könnyen, mint én, aki esernyő alá húzódva, a nézőtéri bejáratnál néztem végig a történet hátralévő részét, és az esővel dacolva, de végigülték az előadást. 

Mindez nem maradt viszonzatlanul, hiszen nem csak mi tapsoltuk meg az erejük felett teljesítő győri társulatot, hanem a színészek is megtapsolták a nézőket kitartásukért. Igazán különös élmény volt ez így, amelyhez immár örökre hozzátartozik a nyári vihar és az elemekkel való küzdelem.

Lendvényi Enikő
[Fotók: Éder Vera, Gálos Mihály Samu]

2015. június 29., hétfő

Figaro házassága – avagy könnyed kikapcsolódás a télies időben

Figaro házassága. A címről nekem mindig Mozart jut eszembe. Vajon hány nézőnek jutott eszébe Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais francia drámaíró, aki 1778-ban írta meg a vígjátékot? 
Az eredeti darab óriási botrányt kavart, a király a szerzőt lecsukatta a kényes téma miatt. Tiltólistára került Franciaországban és Európa több országában is. Sokak meglepetésére 1785-ben mégis engedélyezték a darab a bemutatását. 1786-ban Lorenzo Da Ponte és Mozart közösen megírták az operát (első közös munkájuk).

Az 1787-es monzai bemutatóval megkezdődött a darab töretlen sikere, mely azóta is tart. Szinte a világ minden nagy színpadán látható volt, látható. 
Hazánkban 1795. szeptember 28-án került bemutatásra az előadás német nyelven a budai Várszínházban. A magyar nyelvű premierre 1858-ban került sor a Nemzeti Színházban. Azóta rengeteg feldolgozásban (opera, vígjáték, színmű) láthattuk, láthatjuk a Figaro házassága című művet az ország különböző színházaiban.  


A történet szinte mindenki számára ismert. Örökérvényű, minden korban megállja a helyét. Folyamatosan ki vagyunk téve a csábításnak legyen az vonzódás valaki vagy valami (hatalom, pénz, bosszú) iránt, ami hosszú ideig nem is fog változni.  

A mai estén a Győri Nemzeti Színház előadását láthattuk, melyet októberben állítottak színpadra a Kisfaludy teremben.

A nyárnak tombolnia kellene, ehhez képest az esti előadás idejében olyan időjárás volt, mint egy enyhe téli napon. Ennek ellenére szép számmal érkeztek a nézők. Kabát, pokróc, takaró, minden, amit elő lehetett otthon keresni nagy hirtelen. Ez nem az az este volt, mikor csinos öltözékekkel megtiszteljük a színeszeket, az előadást. Próbáltunk nem megfagyni. 

Számomra kicsit furcsa volt az első látásra díszlet és a színészek öltözéke. Főleg amit a fejükön viseltek. Se nem paróka, se nem kalap.  Kicsit megijedtem, hogy egy modern, „újra gondolt” előadás részesei lehetünk. A kezdeti félelmeim negyed óra múlva elmúltak. Hamar megszoktuk az öltözéket és egyre inkább lekötötte a figyelmünket az előadás, a történet. 

A szereplőket hamar megismertük, beazonosítottuk őket, a cselekmény kibontakozott. 

A díszlet nem, vagy csak minimálisan változott (mindkét felvonásban), kelléket nem nagyon használtak 1-2 széket, lufit leszámítva. Nem is hiányzott, mivel a szövegkörnyezetből kiderült, hogy mit láthatunk, hol járunk. 

A kosztümök látványosak, egyediek voltak, melyet a már említett fejfedő tett igazán különlegessé. Ez egy idő után furcsának sem tűnt. Az előadás végére kifejezetten megtetszett.
  

Az előadás szövegezése kellemes, követhető, érthető volt. Több helyen is utalás történt az időjárásra, a hidegre vonatkozóan, mely teljesen belefért az eladásba, nem volt erőltetett. 

A szereplők nem rejtették el az érzelmeiket, vágyaikat, álmaikat, terveiket. Mindenki érzését megismerhettük, együtt érezhettünk velük.

Az előadás végén elfagyott ujjaink ellenére is nagy tapsot sikerült varázsolnunk.
A darab sikeréhez hozzájárult a remek színészek sora (Csankó Zoltán, Agócs Judit, Járai Máté, Mihályi Orsolya, Molnár Zsolt, Mézes Violetta, Maszlay István, Ats Gyula, Sík Frida, Pozsonyi Takács László, Menczel Andrea, Koppány Zoltán), akik közül többen Jászai Mari-díjjal és egyéb kitüntetésekkel is rendelkeznek. Egytől-egyik fantasztikusan játszottak az előadásban. Több fiatal színészt láthattunk az este, akik profi módon játszották el a rájuk bízott feladatot. Mégis Járai Máté alkotta a legmaradandóbbat, akinek minden porcikája játszott, sugárzott a szeme és élt a színpadon. Természetesen a többiek is kitettek magukért, minden egyben volt. 


Egy tökéletes előadás részesei lehettünk, melyhez hozzájárult Erdeős Anna, a rendező, továbbá Baracsi Orsolya jelmeztervező is, aki ezt az egyedi és különleges kollekciót összeállította. Igazán különlegessé és egyedivé varázsolta az előadást. 

Egy élményekkel teli 2 óra 30 percnek lehettünk a részesei, melyet a közönség is élvezett a hideg ellenére is. Egy cseppet sem bántam meg, hogy ezt a programot választottam az esti kikapcsolódásnak.

Bánhidi Viktória
(Fotók: Geberle Berci, Fehér Alexandra)


2014. június 30., hétfő

Dehogy Kripli!

Sőt! Minden fizikai megnyilvánulása ellenére a legkevésbé sem kripli.

Martin McDonagh drámája, A kripli, nagyon jó alapanyag. Játszották is Gothár Péter rendezésében a Radnóti Színpadon vagy tíz évig, telt házakkal, olyan színészekkel, mint Kulka János, Csomós Mari, Schell Judit. Emlékszem, akkor is nagyon szerettem, de ahogy a győri csapat megformálja most, 2014-ben, az egyszerűen odaszögez a székhez. Volt szerencsém ebben az évadban a Thália Színház humorfesztiválján is megnézni az előadást, akkor is napokig erről beszéltem minden ismerősömnek. Ők most mind eljöttek a Városmajorba, és valamennyiük arcán láttam az előadás végén, hogy hozzám hasonló élményt kaptak. Két óra negyven percen át nem mozdultunk, legfeljebb azért, hogy letöröljük a könnyeinket a sírástól vagy a nevetéstől. Az biztos, hogy az egyik legjobb előadás, amit az utóbbi években láttam. Úgy szórakoztat, hogy közben és utána még napokig mélyen gondolkodtat, dolgozik, mindezt olyan fergeteges humorral, hogy hátha elfelejtjük, dráma van. El sem tudom képzelni, mennyire beköltözhetett az alkotók fejébe a próbafolyamat alatt. Még napok múlva is eszembe jut egy-egy mondat, egy-egy gondolat, ami elindult, de nem tudott a végére érni, mert újabb és újabb indult el közben.

Fotó: Erdélyi Ákos
A fordítás Varró Dani munkája, és zseniális. A magyar fül számára teljesen hitelesnek érezhető ír-angol kifejezések, mint a dobigál, vagy a sárga haminyami, olyan nyelvi bravúrok, melyek folyamatosan fenntartják a figyelmet az egyébként nem túl bonyolult cselekmény folyamán. A karakterek fejlődése, változása, kibontakozása, illetve azok megjelenítése az igazi kulcsai az előadásnak. A néző része lesz az ír tengerparton lakó közösségnek, ahol a legizgalmasabb történés, ha a szomszéd libája megcsípi a másik szomszéd macskáját. Itt él Billy, a halmozottan fogyatékos tizenhét éves árva, két érte állandóan aggódó „bajszos” nagynénjével. Akik mint a falu boltosai mindenről elsők között értesülnek a helyi „újság”, Johnnypateenmike pletykáiból, amelyek közül az elmúlt húsz év első valamirevaló híre, hogy a szomszéd szigetre filmesek érkeztek Ámerikából, hogy tehetséges színészeket keressenek, akiket azután elvisznek Hollywoodba. Billy esélyt lát, hogy végre kitörjön egysíkú, fájdalmas, gúnyolódásokkal teli életéből, és Bobbybaba csónakján elindul szerencsét próbálni.

Fotó: Erdélyi Ákos
Balikó Tamás rendező a kacskalábú, kacskakezű, nehezen artikuláló Billy hiányzó fizikai adottságainak túlzó megmutatásával még hangsúlyosabbá tette, hogy főszereplője a legjobb, legbölcsebb, legszeretettelibb tagja az egész elkúrt falusi társaságnak. Akik közül néhányról persze a végén kiderül, hogy sokkal jobb, mélyebb érzésű emberek, mint amit látni engednek magukból. Járai Máté zseniális. Nem véletlenül kapta meg ebben az évben a Thália Színház Humorfesztiváljának legjobb színész díját éppen Billy szerepéért. De valamennyi színész remek összhangban, jó ritmusban, tökéletesen azonosulva játszik. A karakterek jól kidolgozottak, a díszlet és a ruhák teljességgel hitelessé teszik a történetet. Nincs túlzás, csak pont annyi, amennyi az illúzióhoz szükséges.

Az előadás végén fergeteges taps volt. Mindenki érezte, hogy történt valami. Azt mondta egyszer valaki, hogy a foci az emberiség utolsó nagy közösségi élménye. Hát, szerintem nem. Pedig foci VB van.


Ahogy M. szokta mondani, sokszor vért izzadunk, szentségelünk, a pokolba kívánjuk az egészet, de az ilyen estéken ez már egyáltalán nem számít. Elfelejtjük. Mert a vége mindig az előadás.

Csúcs Krisztina