Mászkál itt egy alak (Kőrösi Csaba), aki minden ajtón benyit, s benéz a lábtörlő alá, hogy nincs-e ott a kulcs. És még hat másik személy, akik próbálják túlélni sikertelen hétköznapjaikat. Az élet elviselése azonban csak önámítással lehetséges – elhitetik magukkal és egymással is, hogy értékesek. Így lesz Fórisból (Oberfrank Pál), aki „jó pilóta, csak nem pilótának való”, hős, az idegroncs Nelliből (Palásthy Bea) pedig féltő és döntésképtelen feleség.
A költözködés okozta bonyodalomban az elveszett lakáskulcs a cselekmény fő mozgatója, a kulcskeresés közben életü(n)k eddig feltáratlan oldalára is fény derül. Katinka (Trokán Anna) kimentené anyját a mindennapok karmai közül: „Anya, most te vagy a fontosabb, vidd a koffered és menj már!”, mégsem lehet otthagyni mindent oly könnyen. De szándéka ellenére a Fóris lány is a társaság tagjává válik, ami kiegészül az életét reménytelen várakozásban élő Erikával (Módri Györgyi) és Benedek úrral (Keresztes Gábor) – akiről A padlás bombaszakértő, ennek ellenére a bombáktól mégis tartó Ütegje juthat eszünkbe –, hisz ezermester létére nem képes megjavítani semmit sem.
Mivel kijutni nem tudnak, a lakás mindannyiuk börtönévé válik. De „a jókedv kérem, az egy természetes állapot” – éppen ezért nem sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy már ne is gondolkodjanak kijutási megoldásokon, hanem a saját világukba zárkózva vidáman rákezdjenek a Most múlik pontosan c. dalra, hogy véletlenül se találkozzanak a valósággal.
„Mi mindig elfelejtjük, hogy ide bejönni lehet, csak kimenni nem.” Azonban A Bodó alakjában (Nagyhegyesi Zoltán) a valóság találkozik velük, s rámutat elhibázott életükre: hogyan becsülik meg a tehetségeket, az országot elhagyó Nobel-díjasokat, illetve mi a véleményük az újságírókról – de a társaság hallgat rá. A kulcskeresés kettős értelmű. A szereplők a lakáskulcs mellett a helyzetükből való kiszabadulás kulcsát sem találják. A keresők börtönében vallomások hangzanak el sorsokról, és a fogságba került bérházlakók életét szemléltetve a szerző egy kőkemény jellemrajzot tár elénk a magyarok hétköznapjairól és rossz döntéseiről. Társadalomkritika, de célja, hogy szórakoztasson is egyben. Ez a helyzetkomikumokkal sikerül is, bár a szereplők életén már itt-ott sírni kellene.
A Kulcskeresők nem tartozik a leggyakrabban játszott Örkény-darabok közé, a Városmajorban a Veszprémi Petőfi Színház előadását láthattuk Kéri Kitty rendezésében. A tragikomédia, bár 1977-ben jelent meg, ma is aktuális. „Hisz egy becsukott ajtó nem nyílik soha a semmibe. Az mindig vezet valahová.”
Halasi Vivien
(Fotók: Gáspár Gábor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése