2015. július 6., hétfő

A jellem, avagy kik vették körül Annát – Kosztolányi Dezső: Édes Anna

1919. július 31. Kun Béla repülőgépén menekül az országból. Krisztinaváros, Attila utca 238. Vizy Angéla és férje, Vizy Kornél lakása, ami jelen esetben a Városmajori Szabadtéri Színpad. Ovális asztal, zöld székek, szekrény, mosdó, zongora, kanapé, ajtó. Az akkori kornak teljesen megfelelő. Szép összkép tárult elénk, mellyel fokozatosan bele tudtuk képzelni magunkat az akkori korba, időbe, helyzetbe. Fontos része volt az előadásnak a díszlet, annak ellenére, hogy a középre elhelyezett és mozgásban lévő ajtón kívül a többi elem szinte mozdulatlanul állt. 


Az előadás különlegessége a narrátorban (Keresztes Szabolcs) és az általa életre hívott képekben (Vizyné régi cselédjeinek felsorakoztatása, román hadsereg budapesti megszállása, Anna és Jancsi közti szerelem kibontakozása), jelenetekben rejlett. Az előadás nem Annára összpontosított. Nagyobb hangsúlyt kaptak a regényben megjelenő mellékszálak, melyek felgöngyölítésével, megismerésével, megértésével kerülhettünk egyre közelebb a szereplőkhöz, ismerhettük meg Annát. Középpontban végig az „úr-szolga” kapcsolat állt. 

Az előadás egyik kulcsfontosságú jeleneteként azt láthattuk, mikor Vizyék meghívták a barátaikat egy délutánra, hogy Anna különlegességéről ők is meggyőződjenek. Megkínálták piskótával, de visszautasította. A vendégek kinevették, ám Moviszter doktor (Lőrincz András Ernő), – aki az egyetlen reálisan gondolkodó ember a társaságban –, felvilágosította a baráti kört, hogy Anna is ember. Anna igenis szereti a piskótát. Ne az emberiséget nézzék és vizsgálják, ne a társadalmi hovatartozást, hanem az EMBERT, az egyént. Az a fontos.  Nagy vitába keveredett a többiekkel emiatt.


A szereplők megismerésével nemcsak Anna életével tudtunk azonosulni, hiszen a többi szereplő is ugyanolyan áldozat. A kor áldozatai. Mindenki valami álmot kergetett, menekültek az életük elöl, nem akartak/nem tudtak a valósággal szembenézni, nem tudták azt megélni. Vizyné (Bartalis Gabriella) rögeszmés ideális cseléd megtalálása, és annak elvesztése; Vizy Kornél (Veress Albert) politikai karrierje; Stefi (Moviszterék cselédje – Fekete Bernadetta) kitörni vágyása a cseléd sorból; Patikárius Jancsi (Bede Sándor - Vizyék egri rokona) külföldi álmai. Az orvos azért is érzi át Anna helyzetét, mert fiatal felesége félrelép, és ezzel a férj is tisztában van.   

Anna (Czikó Juliánna) mint egyén az orvoson kívül a többieket nem foglalkoztatta. 
A Balatonon született lányt mostohaanyja elkergette, Budapesten szolgál 3 éve. Előző munkahelyén egy Bandika nevű kisfiúra kellet vigyáznia, onnan került Vizyékhez.  Anna az, aki meg akart felelni mindenkinek. Ő csak dolgozott, érzéseit, érzelmeit elrejtette, úgy tett mindent, ahogy az az „urak” mondták. Tudta, hogy a cselédnek „szolgálnia kell”, ezért nem is ellenkezett, mikor az úrfi megjelent a szobájában. Semmi ellen nem lázadt. A kéményseprő házassági ajánlatát is visszautasította Vizyné miatt. Olyan, mint egy gép. Pedig neki is voltak érzelmei, érzései, melyeket elnyomott, hogy ne fájjon.  Azonban egye több fájdalom és csalódás érte. Azon a bizonyos este bort ivott és enni kezdett. Hajnalban megölte a Vizy családot. 

Magát a gyilkosságot nem láthattuk. Azonban annak már szemtanúi lehettünk, mikor a szomszédok – akik eddig szerették –, Anna ellen fordultak. Mindenféle rosszindulatú pletykát terjesztettek róla. Az orvos az egyetlen, aki kiállt mellette.


A különleges estét a Csíki Játékszín társulata varázsolta elénk Lendvai Zoltán rendezésében.  Mélyen megérintett mindenkit az előadás, hiszen néhány pillanatig döbbent csend volt, a taps csak ez után következett. Egy eseménydús, mozgalmas és látványos darab részesei lehettünk, ahol a mondanivalóra, az emberek jellemeinek megismerésére helyeződött a hangsúly.  A darab segítségével egy teljesen új megközelítésben élhettünk, érezhettünk együtt a krisztinavárosi emberek életével. Nem csak a házban élőkkel ismerkedtünk meg, hanem az egész ország társadalmába, életébe láthattunk bele általuk. Épp ezért is hatott rám másként az előadás vége, mint amire előzőleg számítottam. Nem azt éreztem, mint a könyv olvasásakor anno. Vélhetően azért, mert nem csak Anna életével tudtunk azonosulni, hanem a többiekével is.

Összességében egy kellemes, de mégsem túl drámai előadás részesei lehettünk.

Bánhidi Viktória
(Fotók: Geberle Berci, Sándor Levente)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése