2014. június 14., szombat

Budapest Bár: Húszezer éjszakás kaland

Nemrégiben jelent meg a Budapest Bár legújabb, Húszezer éjszakás kaland – Volume 5 című lemeze, mely több szempontból is fordulópontot jelent a formáció életében. Az új lemez – melynek dalait meghallgathatjuk 2014. június 15-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon – még a korábbiaknál is tempósabbra, még inkább táncra ösztönzőre sikeredett, mint a korábbiak.

Ami azért komoly teljesítmény. De nem csak hangzásvilágában nyújt mást ez a lemez: a zenekar első anyaga, melyen a régi magyar dalok sajátos stílusú feldolgozása, áthangszerelése, leporolása mellett egyrészt az ABBA Money, money, money és David Bowie Tonight című számának újragondolt verziója és végre valahára egy saját szerzemény is helyet kapott. Farkas Róbert, a Budapest Bár alapítója egy helyen azt nyilatkozta, hogy a korábban egyáltalán nem várt sikereik miatt nem lehetett már tovább halogatni a saját dalt, hiszen tudják, hogy egy csak feldolgozásokból dolgozó zenekar nem élhet sokáig. A Budapest Bár tevékenységére pedig szemmel láthatóan nagy igény van.


Fotó: Runthe Zuntz

A lemez nevével azonos, a Húszezer éjszakás kaland címet viselő saját szerzemény már első hallásra bekúszik az ember fülébe, és garantáltan sokáig ott is marad. Merőben más stílusú, mint azt a Budapest Bártól a korábbiakban megszokhattuk, de ez egyáltalán nem baj: az ember már második hallgatásra énekelné, táncolná velük a számot, és futna velük át azon a sok, dalban megénekelt éjszakán. Vidám, pörgős, különös nyár éjszakákat idéző hangulat árad a dalból, melyet Szűcs Krisztián írt és hangszerelt, Farkas Róberttel karöltve.

Nagyon különleges hangulatot kölcsönöz a lemeznek az, hogy a megszokott hangzás mellett több számban is felbukkannak elektronikus elemek, hangszerek. Ez legjobban Kazal László Troli-trolibuszra vártam én című számának feldolgozásában érhető nyomon, ami – az eredetihez képest – a valamivel feszesebb és ércesebb hangzás ellenére is egy vicces-kedves-könnyed nóta maradt. 

A korábbi sztárcsapat kiegészült Mező Misivel, ami minden rajongó örömére válhat: a Magna Cum Laude frontembere ugyanis szabadkezet kapott a dalválasztásban, és ő egy LGT szám mellett döntött. Az utolsó szerelmes dal egészen meglepő, komolyabb hangzásával kicsit kilóg a lemez többi, könnyed-vidám dalának sorából. Ez egyáltalán nem gond: kontrasztosabbá, ezáltal még élvezetesebbé teszi az összképet.


Fotó: Runte Zuntz

De nemcsak ő, hanem Lovasi András is egy LGT szám, a Boogie a zongorán mellett döntött. Egyébként ez az a dal a lemezen, amely a leginkább hasonlít az eredeti számra, nem változtattak sokat a hangszerelésen, igazából Lovasi hangja és előadásmódja adja hozzá azt a pluszt, amivel újra bele lehet szeretni a dalba. 

Az új Budapest Bár korong összességében egy kellemes-vidám-önfeledt lemez, amely ideális választás fülledt nyáréjszakákra, vihar utáni felfrissülésre, ébredéshez, elalváshoz. Egyszóval bármikorra.

A Húszezer éjszakás kalandot 2014 őszén egy újabb Budapest Bár-lemez, egy borongósabb, melankolikusabb hangvételű album követi majd. Mindkét lemez a Volume 5 alcímet viseli, ezzel is jelezve, hogy egy összetartozó albumpár két feléről van szó.


Bakai Anna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése