Mióta világszerte elterjedtek a mozivásznas operaközvetítések, többé nem egy szűk elit kiváltsága bekukkantani a világ vezető operaházaiba, úgymint a MET, a Royal Opera House, vagy a Scala. Ezért is nagy elismerés, hogy a hazai operajátszás töretlenül sok nézőt vonz, méghozzá egyre értőbb és egyre igényesebb nézőket. Miután hallották Joyce DiDonatot énekelni és látták Richard Eyre rendezéseit, nem olyan könnyű bármit eladni az itthoni közönségnek sem. Ugyanezen indokok miatt különösen okos húzás olyan darabokat műsorra tűzni, amelyeket nem feltétlenül látni most máshol, vagyis az élményt akár azzal is lehet fokozni, hogy kifejezetten nekünk készül a bemutató. Goldmark Károly Sába királynője ilyen választás. Zeneileg és színpadi kiállításában is meggyőző, dramaturgiailag a zenés művek legjobbjait idézi: a történet úgy izgalmas, hogy nem követhetetlenül kusza, és épp annyira érzelmes, hogy megindítson, de ne csorduljon túl. Továbbá a buja természeti háttérrel rendelkező szabadtéri helyszínnek, illetve a kánikulai estnek is épp megfelel a távoli kultúrába tett utazás, ráadásul a szerző évfordulóját ünnepeljük. Apró gesztusokból így áll össze egy emlékezetes színházi este.
Káel Csaba nyilvánvalóan csak akkor fog rendezésbe, ha nagyon közelről érinti az alapanyag. Saját maga vallja, hogy ezúttal leginkább a külső elvárások és a belülről szorító makacs vágyak közti feszültség érdekelte. Az egykor fényesebb napokat látott Közel-Kelet mítoszok övezte történelmi múltjába repít vissza a látványos opera, de sokkal inkább a főszereplők egészen intim lelki tusáiba ad betekintést. Tetszetős az alcím: egy végzetes találkozás története. Salomon Hermann Mosenthal (osztrák költő) eredeti szövegkönyvét Orbán Eszter vette kezelésbe és szintén az ő érdeme, hogy a hátulról is tökéletesen látható feliratozást könnyen követhető elrendezésben adagolják nekünk. Ha valaki jól ért németül, elég hallgatóznia. Minden értelemben kiváló a felújított színpad akusztikája. Tulajdonképpen ideális körülmények garantálják, hogy kedvünkre elmerüljünk a hatalmi játszmákról is szóló szerelmi történetben.
A világszép Sába királynője (Gál Erika) látogatást tesz bölcs Salamon királynál (Kelemen Zoltán). A diplomáciai megaesemény hátterében személyes sorsok kuszálódnak. A főpap lánya, Szulamit (Sümegi Eszter) az ifjú hadvezért, Asszádot (a hangos ovációval fogadott thai énekes: Nutthaporn Thammathi) imádja, akit ellenben végzetesen megigézett az idegen királynő. Hogy hányszor szeretünk rosszul, és hogy ennek milyen tragikus következményei vannak, arról sokat olvashatunk Shakespeare-nél, Csehovnál, és a kortárs mestereknél egyaránt. Vannak örökzöld témák, amiket érdemes akár százszor is átélnünk, hogy megértsük, milyen az emberi természet és hogy mi magunk sem vagyunk különbek. Az operák világához kevésbé szokott látogatót eleinte furcsa érzéssel töltheti el, hogy a szerepeket az előírtnál némileg idősebb énekes prezentálják, de amíg a hangok és az érzelmek tisztán szólalnak meg, kitart az illúzió. Ezen az estén nem lehetett panasz egyik énekesre sem.
Külön öröm, hogy a jövőre Augsburgba szerződő Héja Domonkost éppen láthattunk hazai színpadon vezényelni. Érdekes volt a többnyire kihasználatlanul hagyott nagyszínpadot végre megmozdulni látni. Ez vonatkozik a forgószínpadot is ügyesen használó sokarcú díszletre (Szendrényi Éva), a sűrű jelmezkavalkádra (Németh Anikó), a minden jelenetet átszövő, helyenként egészen meglepő pillanatokban megelevenedő koreográfiára (Venekei Marianna) és úgy általában, a szereplőket, a táncosokat és a sokfelől jött énekkart lenyűgöző összhangban terelgető rendezésre. Mondhatnánk, hogy erről kár volt lemaradni, de tudomásunk szerint ősztől az Erkelben továbbjátsszák Sába királynőjét.
Ha előadás előtt vagy után nincs időnk rákeresni a mű eredetére, a közreműködők szakmai múltjára és jelen darabbal való ambícióikra, a régimódian elegáns programfüzet mindenben eligazít. A szünetben pezsgőt kortyolgatva és a partnerünkkel egymást legyezve szétteregethető színházi magazint olvasni igazán romantikus pillanat. A Margitszigeten tett nyári színházlátogatás egyre inkább a nosztalgiáról is szól. A szervezők pontosan tudják, hogy nem innen fognak legjobb előadásokat választani a kritikusok, de ettől függetlenül rendületlenül hisznek a tartalmas és változatos szórakoztatásban, és megbízhatóan színvonalas, könnyedségükben is kuriózum előadásokat tesznek a nézők elé. Jó karban lévő, mégsem túljátszatott művészeket hívnak; a kényeztető ráadás szolgáltatások köre bővül, mégsem kerül háttérbe a színpadon látott főattrakció; következetes marketingmunka zajlik, mégsem lesznek a bemutató idejére „lerágott csontok” a produkciók: a varázslat tehát megmarad. Felmérni az igényeket, és valamivel a fölé pozícionálni magunkat, nincs is ennél felelősebb kultúraszervező vállalás. Lelkesen asszisztálni ehhez rendületlenül nyitott befogadóként hálás feladat.
Hegedűs Róbert
(Fotók: Geberle Berci, Nagy Attila - Fanatics Film)
