A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hernádi Judit. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hernádi Judit. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 28., csütörtök

Ki, mit tud Éváról?

Rekkenő hőség és az Orlai Produkciós Iroda Mindent Éváról című előadása a Budapesti Nyári Fesztiválon.

A darab kritikáját, történetét már jónéhány nálam tehetségesebb és hozzáértőbb színházi kritikus megfogalmazta, így, ha megengedik, én csupán a saját megérzéseimet és tapasztalataimat szedném egy csokorba, nem elfelejtve, hogy mennyire különleges helyszín is a városmajori szabadtéri színház. No, de mégis mit tudunk a Mindent Éváról című előadásról? Íme a színlap: A lelkes színházrajongó, Eva Harrington kitartóan minden este ott várja kedvenc színésznőjét, Margót a művészbejárónál. Egy nap szerencséje lesz, bejuthat a vágyott szentélybe, a nagy színpadi sztár öltözőjébe, és megismerheti a színház bennfenteseinek világát, az ünnepelt sztárt, a népszerű házi szerzőt, a rettegett kritikust, és Thália szentélyének többi szereplőjét. Röpködnek a szellemességek, fergeteges komédia kerekedik, ám ez a játék nem csak játék. Sokkal több annál. 


Megtudtam, hogy...

#1 A jó díszlet bárhogy képes működni, ha kell színházi öltöző, vagy autószélvédő, esetleg házi fürdőszobatükör. Kálmán Eszter díszlettervező munkája könnyedén varázsolt el minden nézőt az 50-es évek amerikájának csillogó színészvilágába.

#2 Az egyik legjobb nevettető még mindig Hernádi Judit, akinek bár a Bajor-Gálvölgyi duó jobb partnere volt a humorban, mint Szikszai Rémusz, azért így is fogta a hasát az egész Városmajor. 

#3 Imádjuk a sztereotípiákat és ez nem véletlen, hiszen működnek. A tutyimutyi író, a számító, kezdő színésznő, a kiöregedett díva, vagy a minden hájjal megkent kritikus, mindannyiunk képzelettárában jelen van. Azonban Pelsőczy Réka rendezésének köszönhetően többet is megtudhattunk ezekről az alakokról, és elsősorban nem a szakmájukon keresztül figyelhettük meg őket, hanem sokkal inkább emberként voltak érdekesek számunkra. 


#4 Az Oscar-díjas filmekből remek színházi feldolgozások készülhetnek. Persze ez az állítás egy aprócska csúsztatás, mert a darab alapjául Mary Orr novellája szolgált, csak úgy, mint a film esetében. A hollywoodi feldolgozás  azonban történelmi jelentőségű és feltétlen említésre érdemes, hiszen a 11 Oscar-jelöléséből hatot bezsebelt, és mindennek tetejében az akkor még ismeretlen Marilyn Monroe is feltűnt egy-két jelenet erejéig a vásznon.

#5 Egyszer mindenki megöregszik, és ez a tény a nőket valamiért a kelleténél jobban zavarja. A színésznőkről nem is beszélve. Nem csoda, hiszen mindig jön egy új, egy fiatalabb tehetséges lány, óriási vágyakkal és elszántsággal. Ugyanakkor, csak az igazán nagyok képesek megőrizni a méltóságukat. Végső soron mindannyian kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy 40 évesen már nem lehet Júliát játszani, sem a színpadon, sem az életben.

#6 A Városmajori Szabadtéri Színpad klassz hely, ahova érdemes korábban érkezni, hogy az ember körbesétálhasson és lepihenhessen az égig érő gesztenyefák árnyékában, és ahol az előadás hangulatához a rigófütty és a hideg fröccs egyaránt hozzátartozik. 


#7 Az egyszerű történetek is megannyi lehetőséget és titkot rejtenek. A Mindent Éváról egy sikerhajhász lány és egy kiöregedő, ám rendkívül tehetséges színésznő rövid kis szösszenete. Nincsenek benne igazán nagy mélységek, de azért, ha az ember úton hazafelé még elgondolkodna egy kicsit, akkor erre is ad elég lehetőséget a mű. Szerintem ez leginkább Kovács Patrícia játékának köszönhető, aki épp oly hitelesen hozta a darab elején megjelenő szürke kis egérkét, mint a vadmacskát, aki semmit és senkit nem kímélve magának akar mindent a helyszínül szolgáló New York-i színház berkein belül. 

Szerző: Mészégető Marcsi
[Fotók: Takács Attila]

2014. augusztus 13., szerda

„Utálok félni!”

Hernádi Judit legújabb előadása, a Happy Ending négy rákbeteg nő összefonódó története, amely Budapesten a Nyári Fesztivál programjában debütál augusztus 21-én és 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A különös, táncos zenés előadás kapcsán a színésznővel beszélgettem: életről, halálról.

Mennyire nehéz azonosulni egy ilyen szereppel?

Azért borzasztóan nehéz, mert vannak olyan dolgok, amelyekkel az ember nem akar teljes mértékig azonosulni. Én például nem szeretném beleélni magam, hogy halálos betegségem van. Ha nagyon mélyen átélem, akkor fölmerül, hogy hátha egyszer csak annyira elképzelem, hogy úgy maradok. Viszont gyilkolnom sem kell ahhoz, hogy egy gyilkost el tudjak játszani. Van ugyanis egy olyan dolog, amit úgy nevezünk, hogy „művészi mintha”. Sajnos azonban bármelyik pillanatban belekerülhetünk hasonló szituációba, mint amiről a Happy Ending szól: érintettek lehetünk, vagy szembe találkozhatunk beteg emberekkel, és ebből tapasztalatot meríteni a szerepformáláshoz.
 
Fotó: Takács Attila
 Lelkileg mennyire megterhelő a darab?


Úgy gondolom, hogy nagyon fontos erről a témáról beszélni. Kikerülhetetlen dolog. Aki megszületik, az tudva való, hogy meg is hal. A mi világunk, a modern európai felfogás elhatárolódik ettől, és nem nagyon szeretünk erről beszélni. Se az elmúlásról, se az öregségről. Mintha az értelmetlen tagadás lenne a megoldás.

A tabufeszegető előadás vajon segít, vagy inkább még jobban megijeszt?

Szerintem nem ijeszt meg. Gergye Krisztián rendezésében egy látványos, táncos előadást láthat a közönség, lazán kapcsolódó jeleneteket számos feloldással. Különös az előadás világa, és egyáltalán nem sokkoló. Ezen kívül a Happy Endingben arról van szó, hogy az embernek lehet, és van is választása. Hogy szabadon dönthet arról: hogyan él, és hogyan vesz búcsút az élettől. Nem kell feltétlenül kiszolgáltatnunk magunkat mindenféle végnek.

Fotó: Takács Attila
A hétköznapokban mennyire foglalkoztatja ez a téma?

Nem félek a betegségtől. Ez lehet rossz és jó is, nem tudom megmagyarázni, miért nem félek. Nem azért, mert azt gondolom, még nem jöhet el a vég. Talán éppen azért, mert tudom, hogy bármikor jöhet. Ez a darab arról is szól, hogyan kell tudni örülni a mának. Ha ugyanis az ember folyamatosan azzal foglalkozik, hogy mi lesz holnap, akkor nagyon gyorsan bekövetkezik a nap, amikor meghalunk. A pillanat, amiben élünk, az megfogható, átélhető, és még a miénk. Holnap aztán bármi történhet.

És az élet megy is előre. Az öregségtől sem fél?

Ha félek, ha nem, mindegy, a dolgok akkor is megtörténnek. Másfelől pedig utálok félni. Mindig is utáltam. A szükségszerűen bekövetkező dolgoktól való szorongás persze más kérdés. Azoknak inkább elébe megyek. Van egy teóriám: ha valami üldöz vagy nyomaszt, megfordulok, egy lépést hátrálok, és szembe nézek vele. Ez az emberek többsége nem teszi meg. Pedig sokkal jobb, mint félni.

Fotó: Takács Attila


Kurcz Orsi