A halálos szerelem szívbe markoló tragédiájaként tartjuk számon Verdi
zenedrámáját, az Aidát, melynek
szövegkönyvét a régész Auguste Mariette feljegyzése alapján Antonio Ghislanzoni
írta. Más nézőpontból akár a jó szándékú vagy a szenvedély kiváltotta árulás drámáját
is felfedezhetjük benne.
 |
| Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Mai logikánkkal kizárt, hogy a fogságba esett királylány, Aida az
ellenség egyik katonájába, Radamesbe szeressen bele; sokkal inkább gyűlöletet
váltana ki belőle egy ilyen közeledés. (Persze meggondolandó, hogy ha
beláthatatlan ideig nincs más, csak ellenséges férfiú a láthatáron, akkor egy
ifjú hölgy meddig tud felülkerekedni tomboló hormonjain.) A fáraó lányának, aki
ugyancsak Radamesbe szerelmes, már inkább érthető a reakciója: gondolhatja, a
halál elől inkább az ő karjába menekül imádottja. (Kérdéses persze, hogy miféle
frigyet eredményezne egy efféle húzás.)
 |
| Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Az etióp király, Amonasro ténylegesen
árulásnak érzi jobbágysorba jutott lánya vonzalmát az őt fogva tartó hatalom
hadvezére iránt, aki ráadásul Aida hazája ellen támad. Viszont rossz a válasza
a gyermekében dúló érzelmi zűrzavarra. Aidát cselre, valójában szerelme
elárulására veszi rá, mikor arra kéri, hogy egy meghitt pillanatban szedje ki a
férfiból az egyiptomi hadak mozgását. Radames egyrészt akkor dönt rosszul,
amikor névleg elfogadja a fáraó lányának neki győzelmi jutalomként felajánlott
kezét, holott másé a szíve. Másrészt akkor hibázik, amikor hadvezéri méltóságát
feledve kifecsegi a haditervet. Talán Aida és Radames közös sziklasírban lelt
halála is kivédhető lett volna, ha az akkora már uralkodóvá előlépett
királylány nem Ízisz oltára alá lopakodik, ahová élve kívánják eltemetni
szerelmét, hanem saját hadait indítja el Radames kiszabadítására.
Persze akkor hol maradna a dráma, Verdi nagyszerű operájának alapja?
Mindenesetre a csodálatos mű szabadtéri bemutatójának rendezésében,
melyet a Margitszigeten augusztus első péntekjén és vasárnapján láttunk,
nemcsak a káprázatos hangjukkal, de színészi játékukkal is kitűnő szereplőknek
köszönhető, hogy a zenemű hosszasan foglalkoztatja közönségét. Továbbgondolásra
késztetett Sümegi Eszter Aidája, a világ színpadain sok helyütt ünnepelt
brazil-olasz tenor, Thiago Arancam Radamese, Palerdi András főpapja, Kálmándi
Mihály Amonasrója, és sorolhatnám tovább.
 |
| Fotó: Szkárossy Zsusza |
A monumentális díszletek Csikós Attila tervei nyomán képzeletben a
helyszínre röpítettek, és időutazást is felkínáltak. Ötletes megoldásként a
több méter magas trónus azonos volt Ízisz oltárával, alatta pedig az utolsó
jelenetben feltárult a sziklasír. Az ügyes terv fölött egy ízben siklott el
Nagy Viktor rendező figyelme: a fáraó fent álló leányának, noha szóban ezt
mondta, nem sikerült a lent ünnepelt győztes hadvezér fejére illesztenie a
babérkoszorút. Legfeljebb rádobhatta volna.
 |
| Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
A jelmezek éltek. Amint megmozdult az őket viselő énekes vagy táncos, a
Vágó Nelly tervezte ruhák is bekapcsolódtak a játékba. A tervező, mint mindig,
most is remekül játszott a kelmék színpadi hatásával, és jól ismerve az előadás
mozdulatvilágát, egy-egy pörgés vagy széttárt kar a jelmezeket új formájában
mutatta meg.
 |
| Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
A hangskála minden regiszterében felcsendülő dallamok és tiszta
énekhangok élményét a táncbetétek fokozták tovább. Fodor Antal koreográfus
táncosaival együtt remekelt. De a statiszták, a térben megjelenő több száz
közreműködő mozgását is sikerült úgy megkomponálnia, hogy az gyönyörködtető, az
emlékezetbe bevésődő színpadképet eredményezzen.
Mátraházi Zsuzsa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése