2016. augusztus 18., csütörtök

Hogyan éljük túl a nyári színházi uborkaszezont?

Nehéz napok virradnak a színházszeretőkre a nyár kezdetével. Ezt az időszakot az igazi színházőrült legszívesebben két pillanat alatt átugorná, hogy újra a kultúra paradicsomába kerülhessen. Ebben a hiátusnak keresztelt időszakban bezárnak a színházak kapui, a csalódott szerelmesnek pedig más megoldást kell keresnie, hogy elvonási tüneteit enyhítse. Idén szerencsés módon ez a kutatás rövid időt vett igénybe: ugyanis belevetettem magamat az illusztris Budapesti Nyári Fesztivál forgatagába. 

Hogy a „forgatag” kifejezés nem túlzás, leginkább azzal támasztanám alá, hogy valószínűleg a legválogatósabb ismerősöm is találna fogára valót ebben a művészeti dzsungelben. Itt nem csupán a színház kedvelői barangolhatnak kedvükre a különböző zsánerek között, de az is megtalálja kis kedvencét, akit inkább a zene vagy az opera világa kötött gúzsba.


Valójában ez az a tulajdonság, ami miatt relevánsnak tartom a Nyári Fesztivál létezését. A fesztivál színielőadásokért felelő szegmense nem csupán a színházfüggőket hivatott életben tartani a nyáron, de igyekszik szakmailag hozzáértő módon összefogni egy maroknyi budapesti és vidéki előadást, amellyel a szakma széles skáláját tárják a nézők elé. Hogy ez mennyire sikeres, természetesen immáron szubjektív meghatározás kérdése, ám a szándék, amellyel az egész program indul, nemes indíttatású.

A válogatás véleményem szerint korrekt. Számos közönségkedvenc és igen elismert alkotás kerül színpadra, amellyel egyaránt szolgálják ki a szakmailag cizellált és a szórakozásra vágyó réteget is. Természetesen mindez sajnálatos módon nem predesztinálja azt, hogy az alkotás valóban elnyeri tetszésünket. A fentebb említett forgatag képe magában hordozza azt is, hogy nem minden a szájunk íze szerint való. Mindazonáltal érdemes leszögezni, hogy az éppen célul kitűzött sokszínűség az oka annak, hogy az egyensúly megtartható, és az ember elismerő biccentéssel távozik az előadás többségéről. Meggyőző előadásokból nem volt hiány, de olyanok is felkerültek a színes palettára, amik inkább negatív benyomást keltettek bennem.


Remek választás volt meginvitálni a londoni Globe Színház művészeit, akik A két veronai nemes című darabot adták elő a közönségnek. Ez valódi nyalánkság volt a művészetszeretőknek és újdonság az egynyári színházlátogatónak is: belátást engedett a külföldi színházcsinálás mikéntjébe, kiváló angol színművészeket prezentált egy majdnem egzotikus hangulatú előadás keretein belül. Maga az előadás erősen újszerű koncepcióval dolgozott, ami csak körültekintően fogyasztható és emészthető, az élmény azonban egyedi – és tapasztalatnak sem utolsó.

Itt mutatták be az Evita musicalt is július közepén. Nagy elvárásokkal érkeztem, amiket sikerült megugornia a kitűnő szereposztással felturbózott előadásnak. Radnay Csilla Eva Perónként egyik legjobban átélt alakítását nyújtotta, amit csak még hitelesebbé tette Egyházi Géza játéka, és Sándor Péter egészen lenyűgöző színpadi létezése. Az Evita a nagyszerű zene és még nagyszerűbb színészet találkozásának kiváló példája volt számomra.


Ezért is vált igazán kiábrándítóvá a fesztivál bemutatója, a Shakespeare királynője. Az előadás elkövette az egyik legelemibb hibát, amely során szinte láthatatlan falat húzott nézők és szereplők közé – ennek egyaránt lehet oka, hogy a darab szerény véleményem szerint nem való nagyszínpadra, egy kisebb térben jobban magára találna. Ám valószínűleg még ez sem mentené meg a koncepció és a szöveg teljes bukását. Működésképtelen volt az előadás hangulata, nem ragadott magával a kor varázsa, a dialógok kizökkentően hatásvadászok próbáltak lenni, és ezt Udvaros Dorottya szintén csalódást keltő alakítása sem volt képes feledtetni.

A fesztivál másik bemutatója az Így szerettek ők színházi adaptációja volt, amely Nyáry Krisztián művét olvasztja egy irodalmi koncert és színházi előadás formájába. Kőváry Katalin rendezése habkönnyű, mégis érzékeny történetszálaknál kellően drámai, amely során fejet hajt költőink nagysága előtt. Az előadás koncepciója hatásos és magával ragadó: még az sem volt képes unalomba fojtani, hogy Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter visszafogottabb alakítással hitelesebbek lettek volna a színpadon. 


Az Orlai Produkciós Iroda előadásai igazi felüdülést jelentettek. Kiválóan képviseltették magukat mind a Várj, míg sötét lesz és mind a Mindent Éváról című előadással is, ami a Belvárosi Színház esszenciáját hozta el a szabadtéri színház látogatóinak. A szórakoztató és az elgondolkodtató színház tökéletes példája az, amit Orlaiék a nagyérdemű elé tárnak.

A fesztivál érdeme, hogy más műfajban is képes maradandót alkotni. Jó kezdeményezés volt az Oscar/Zene szimfonikus filmzenekoncert, amely olyan alázattal és hozzáértéssel keltette életre Oscar-díjas filmek hanganyagát, amely nem hagyott szemet szárazon. Koncertek és valódi showműsorok tekintetében azt bizonyosan el lehet mondani a fesztiválról, hogy a válogatás igényes és közönségbarát.

A Nyári Fesztivál immáron egy kellemes svédasztal képében él bennem. Hiszen való igaz, aki kultúrára vágyik, csupán ott vesztheti el türelmét, hogy melyik izgalmasnak ígérkező produkciót válassza ki aznap estére. Ilyen nagy válogatás esetében természetesen lehetetlen mindenkit meggyőzni, ám a fesztivál elképzelése dicséretreméltó, a jövőre nézve pedig rendkívül ígéretes.

Szerző: Pál Zsófia
[Fotók: Szabad Tér Színház / Budapesti Nyári Fesztivál]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése