Emlékezzünk: 100 éve született Edith Piaf és Frank Sinatra

Előző este a Margitsziget Szabadéri Színpadán megtartott koncet Edith Piaf számokkal fejeződött be. Az emlékezés másnap este folytatódott a teltházas Jazzy Towerben Farkas Gábor Gábriel & His Band, Szűcs Gabi (a Cotton Club Singers egyik alapítója), Micheller Myrtill (jazzénekesnő) és Szabó Ádám (tangóharmonikás, aki két nappal a koncert előtt új Guinness rekordot hajtott végre azzal, hogy 24 órán keresztül harmonikázott az Erzsébet téren) közreműködésével Swing & Sanzon címmel. Igazán különleges koncert részesei lehettünk, hiszen ez a csapat így együtt nem lép fel minden nap.

A bejáratnál három féle welcome drink várt minket. A korai érkezésem ellenére már jó néhányan a Víztorony udvarán tartózkodtak. Fél nyolc körül szinte teljesen megtelt a nézőtér. A koncert nyolc óra után néhány perccel kezdetét vette.

Az est első részben Edith Piafra emlékeztünk. Gábriel mellett többször a színpadra lépett Szűcs Gabi és Micheller Myrtill. A dalokat angolul, franciául és magyarul hangoztak el, köztük a legnagyobb slágerek (a Padam, Padam és a La Foule), és néhány különleges összeállítás. Közben megtudtunk a nehéz sorsú francia énekesnőről is néhány érdekes dolgot. Minden elhangzott dal rengeteg érzelmet, szomorúságot rejtett. Jó volt a családias légkör, jó volt csak a zenének élni. Átadtam magam a daloknak és kalandozásba kezdtem a fejemben.

Szűcs Gabi ezen az estén énekelt először franciául, ami nagyon jól sikerült neki. Szabó Ádám a Cherbourgi esernyők c. filmből énekelt el egy nagy slágert. Megcsodálhattuk harmonikajátékát is, melyet Gabi és Gábriel egy utcalányról szóló dallal kísért. Micheller Myrtill kiállása, hangja és előadásmódja roppant elegáns volt – erőt, biztonságot sugárzott. Gábriel hangja és játéka elvarázsolt.

Szünetben felmentem a víztoronyba. Az erkélyen a budapesti panorámában és a hatalmas fákban gyönyörködtem a szöcskék ciripelését hallgatva.

A szünet után újrakezdődött az utazás, ezúttal Amerikában jártunk, hogy Frank Sinatrára emlékezhessünk. A Gábriel és zenekara tolmácsolásában előadott vidám Sinatra-dallamokra a közönség még inkább felszabadult. Két szám között rövid történeteket hallhattunk Sinatráról. Nagy slágerek (Witchcraft, Fly Me To The Moon, New York New York, My Way) hangoztak el, melyek közül a közönség néhányba dudorászással is bekapcsolódott.

A koncert utolsó tíz percében Myrtill, Gabi és Ádám újra a színpadra léptek. Közösen énekeltek mindannyian, nagy nevetések közepette. 

Érzelemekben gazdag, mégis könnyed koncert részesei lehettünk. Jobbnál jobb muzsikákat és énekhangokat hallgathattunk közel két és fél órán keresztül. „A hajó megvár!" – jelezte Gábriel viccesen zárszóul. 

Bánhidi Viktória
(Víztorony-fotó: Geberle Berci)

Ingyom-bingyom tá libe tutá libe má libe – a hajó nem vár (Bolyki Brothers koncert, Jazzy Tower)

Margitsziget (Jazzy Tower), a Bolyki Brothers együttes (Bolyki András - bariton; Havas Lajos - tenor; Bolyki György - tenor; Bolyki László - basszus; Bolyki Balázs - kontratenor) koncertje. – Egy olyan a capella együttes koncertjén vehettünk részt, amelynek tagjait nem kell bemutatni, hiszen megérdemelten országos és világszintű ismertségnek és elismerésnek örvendenek.

A helyfoglalás érkezési sorrendben történt, ezért már 19 óra körül megérkeztem a helyszínre. A bejáratnál kétféle welcome drink közül lehetett választani. Az első sorban volt még hely, így azt választottam. Szeretem az első sort. Teltház. A koncert pontban 20 órakor kezdetét vette. A bevezető szám után megtudtuk, hogy idén 30 éves az együttes. A második számot a négy testvér adta elő, Mennyei harangok címen. Ez volt az első számuk, amit évekkel ezelőtt együtt énekeltek négyen. Fény derült arra is, hogy a kezdetekben öten voltak testvérek az együttesben.  A legidősebb testvérük, Attila már több mint tíz éve fentről zenél velük. Elénekeltek egy dalt, mellyel meghitten emlékeztek elhunyt testvérükre. Elmesélték, hogy volt olyan időszak is, mikor Lajossal voltak négyen, mert György egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az együttes életében.

Évek óta már így, öten zenélnek együtt. A 2000-es évek elején egy amerikai céggel is szerződésben álltak, egy olyan album elkészítésében vettek részt, melyben Johnny Cash is szerepelt. Ebből az időszakból is hallhattunk egy szerzeményt.

Következett egy líraibb blokk. Balázs énekelt egy számot, Futás címmel, melyet Laci zongorán kísért. A szöveget Füle Lajos írta, aki idén tavasszal hagyott itt minket. A Tégy uram engem áldássá c. szerzemény következett, melynek szövegét szintén ő jegyzi. A Jazzy Tower-koncerten elénekelt változat külön erre az estre készült, de ezt ő sajnos már nem hallhatta. 

Az együttes tagjai elmondták, hogy ez az első koncertjük, amiben szünet van, és nem is tudják pontosan, hogy mihez kezdjenek vele. Előtte azonban meghallgattuk az Egy napja van gitárom c. kellemesen humoros dalt. Valóban nehéz volt a szünetre menni, hiszen már mindannyian átszellemültünk és teljes átéléssel hallgattuk a fellépőket.

Többen meglátogatták a víztornyot a szünetben, így tettem én is. Gyönyörű látvány fogadott bennünket az erkélyről. Lefelé haladva megnéztem a lentebbi szinteken látható kiállításokat.

Nem szeretem az interaktív előadásokat, de a koncerten ez valahogy mégis tetszett. Már az első részben éneklésre buzdítottak minket. A kezdeti bátortalanságunk után szépen belejött a társaság, úgyhogy a második rész  már egy közös énekléssel kezdődött. 

Még egy szám következett, majd elérkezett az est (talán) legjobb része. A Hová mész te kisnyulacska? c. dal, valamint annak különféle változatai. Az előző koncertekhez képest bővült a repertoár, új zenei irányzatokban is meghallgathattuk (gregorián; kései barokk (fúga); korai barokk (németül); Mozart opera; bőr duda; szappanoperás stílus; bajor; roma stílus; argentin tangó; filmelőzetes; Transformers; lakodalmas), melyek egytől egyik nagy sikert arattak. Az argentin verzióhoz Balázs kiválasztott egy hölgyet a 2. sorból, aki a segítségére volt. A lakodalmas verzió is nagy tetszést váltott ki, melyhez Lajos szereplése is nagyban hozzájárult. Az utolsó számnál újra bevonták a közönséget. 

Nagy bánatunkra és szomorúságunkra a koncert valóban „időben” véget ért. Többször is viccelődtek azzal, hogy elmegy a hajó (a jegyhez tartozott  az retúr hajóút) – szerintem a közönség nagy része nem bánta volna a hajóutat, ha tovább hallgathattuk volna a Bolyki testvéreket. Nem véletlenül maradt mindenki a helyén és tapsolt hosszú percekig. 

Amit ez az öt fiú a színpadon művelt, varázslatos volt. Vérprofik, igényesek, egyszerűek, intelligensek, humorosak és iszonyatosan tehetségesek. Érzelemmel, muzikalitással és humorral átszőtt remek előadás volt. Azt hiszem, sokan irigyeltek minket, hogy részesei lehettünk ennek a csodálatos és remek estének, melytől olyan impulzusokat kaptam, hogy évek múlva is szívesen fogok visszaemlékezni rá. Egész úton hazafelé a Hová mész te kisnyulacska című dalocskát dudorásztam magamban.

Bánhidi Viktória

(A fotók forrása: Lokál)

Jazz a sziget szívében

Nem tudtam mire is számítsak pontosan, mikor a Margitszigeti Víztoronyhoz érkeztem szombat este. Egy hosszú, viharos hét után már mindenhez fáradtnak éreztem magam és elég fásultan léptem át a Szabadtéri Színpad kapuját. Azonban ismét bizonyítást nyert, hogy a zene képes kiszakítani az embert a hétköznapokból.

A Jazzy Tower-koncertek különleges élményt nyújtanak, ez már az érkezéskor kiderül. A Víztorony körül U alakban sorakoznak apró, zöld terítős asztalok, a körülöttük lévő székeken pedig kedélyesen beszélgető emberek ülnek. A kellemes légkör Balaton környéki kerthelységek hangulatát idézi. Az asztalokkal szemközt kis színpad áll, melyre július 11-én a Kozma Orsi Quartetet várta a közönség. A koncert nem sokkal nyolc óra után el is kezdődött, amikor felcsendült a hamisítatlan jazz. A lágy zene mellett, akár beszélgetésre is lett volna lehetőség, mégis mindenki a színpad felé fordult és elmélyülve hallgatta az előadást. 

A Kozma Orsi Quartet már hét éve jeles képviselője a jazz zenének hazánkban. Saját számaikkal és feldolgozásaikkal egyaránt nemzetközi elismerést vívtak ki maguknak, több rangos díjat elnyerve. Orsi már több, mint 15 éve fontos tagja a magyar zenei életnek, ami nem is csoda, hiszen különlegesen tiszta hangja egyszerűen balzsam a léleknek. Hárs Viktor bőgőn és gitáron játszik, illetve alkalmanként ő a vokalista is. Pusztai Csaba lendületes dobjátéka már önmagában a tehetség bizonyítéka, de emellett minden üteme szívből szól. Cseke Gábor a zenekar zongoristája, ő játszik a billentyűs hangszereken és ő szerzi zenéjüket is. A koncert alatt az együttes minden megmozdulása komoly összhangról árulkodott.  

A szünetben lehetőségünk nyílt felmenni a Víztoronyba is. Ezelőtt még nem volt alkalmam a torony tetejéről megszemlélni a várost, de mára biztos vagyok benne: innen mindenkinek körbe kell egyszer néznie. Az üvegborítás lehetővé teszi, hogy háromszázhatvan fokban pillanthassunk a Margitszigetre; az erkélyekre kilépve pedig szemügyre vehető a fák fölött, magasodó Vár, a Mátyás-templom, a Halászbástya és a Parlament. Alattunk hosszan nyúlik el maga a Szabadtéri Színpad, a másik oldalon pedig jól látható, milyen színeket festenek a nap utolsó sugarai az égre.

Az este folyamán szinte csak ismert számok csendültek föl a Quartet megjelent lemezeiről és híres előadóktól is. Meghallgathattuk a kissé melankolikus, de igazán magával ragadó Holnap című számot, mely könnyen belopta magát a hallgatóság szívébe. Ugyanígy történt a Love Dance című dallal és egy balladával Soulprints című albumukról, illetve megtudtuk, hogy a Twins című dalt Orsi gyönyörű ikerlányai ihlették. Érdemes megjegyezni, hogy Getaway Pass című számukból alig egy hete készült el a klip, mely már megtekinthető az interneten. Hallhattuk még Sting If you love somebody című dalának feldolgozását, ahol Orsi kérésére a közönség lelkesen énekelte, hogy „Free free set them free”. Azonban 10 óra körül, mintegy végszóként az LGT-től talán kevéssé ismert, de gyönyörű Eső és én c. számmal búcsúzott a Quartet.   

Hazafelé még ringatózhattunk egyet a Dunán, amíg a sétahajó elvitt minket a Vígadó térig. A különleges koncert még bennem visszhangzott és biztos voltam benne, hogy a letisztult zenei világ és a produkció bármelyik nemzetközi színpadon megállná a helyét. Elhaladva hidak alatt és gyönyörű nevezetességek előtt, mint annyiszor máskor, ismét megérintett a város nyugalma. Írhatnám, hogy úgy éreztem magam, mintha nem is a fővárosban lennék, de ez nem igaz. Hiszen Budapest pont ilyen egy júliusi szombat estén: nyüzsgő, csodálatos és dallamos. Egyedülálló.

Farkas Zsuzsi

Szentivánéji Slam Komédia - Kultúrák és korok párbaja

Slam poetry és Shakespeare Szentivánéji álma? Együtt? Egy színpadon? Zenei kísérettel?! Uh. Bátor kísérlet. Formabontó. Na, meg persze izgalmas is. De hát erről szól a művészet, nem? Mindehhez az érdekes egyveleghez pedig a Margitszigeti Víztorony biztosított olyan kulisszát, amely még egy különös csavart vitt az egész történetbe. A próba alatt kukkantottunk be a kulisszák mögé.

Békés margitszigeti késődélután, gyengülő napfény, csicsergő madarak, kötelező focimeccs a háttérben laptopról, sör. És az alkotófolyamat végén lévő slammerek, zenészek, alkotók. 

A víztorony körüli árkádok alatti tereket rögtönzött mini próbatermekké osztotta a plakátkiállítás. Amelyeket a slammerek találékonyan ki is használtak, belakták őket, jöttek-mentek, szerettek, gyűlöltek, vitatkoztak, veszekedtek egymással, az oszlopokkal, a plakátokkal, oda képzelt szereplőtársaikkal – persze csak a szerep kedvéért. Próbáltak.

Fotó: Pereszlényi Erika

Igazi hangzavar, beszédfoszlányok, dialógus darabkák, akkordok és dallamkísérletek minden irányból. Majd az őskáoszt idéző színpad és környéke elkezd egyre rendezettebbé válni. Bár még néhol kicsit bizonytalanul, az igazi hangot keresve, de a rövidke részletekből lassan összeállnak a hosszabb jelenetek, a hosszabb jelenetekből pedig felsejlik a darab íve és hangulata. Remek dialógusok, jól megírt, ötletes szócsaták, határozott elképzeléssel a fejükben érkező slammerek, jól szórakozó zenészek.

A Heléna-Hermina fight például még soha nem volt ennyire ütős, ami egyrészt a slammerek – Mavrák Kata-Hugee és Tolnai Eszti – jól megírt, pörgős szövegeinek köszönhető, másrészt pedig az Amoeba zenekar nagyon jól eltalált aláfestő zenéjének – ennél a dialógusnál például nagyon ügyesen becsempészték a Knight Rider főcímének ismerős hangjait. Garantált siker.

Nemcsak a szöveg lett más, hanem a darab ritmusa, mondandója és hangulata is. Tipikus „klasszikus új köntösben” állapot, amikor az ember tudja, hogy valami különleges és egyedi történik körülötte, amikor még nem látja ugyan pontosan, hogy milyenné fog összeállni a darab, viszont már érzi, hogy valami nagyon jó dolog lesz a vége. És valóban így is lett.  

Fotó: Pereszlényi Erika

Slam? Slam!

Shakespeare-t valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. De mi is az a slam? Költészet, rap, stand up comedy, olykor zene, mindez megfűszerezve egy cseppnyi színházzal. Ez az egyveleg világszerte már egy ideje bombabiztos recept a remek szórakozásra, de néhány éve már hazánkban sem cseng idegenül a kifejezés, nálunk is felütötte a fejét a slam-őrület. Az egyszeri nézőnek szinte már esélye sincs elbújni a sokszor nem csak szórakoztató, hanem elgondolkoztató sorok elől. Találkozhattunk vele a tereken, utcasarkokon, klubokban, fesztiválokon. És legutóbb a Margitszigeti Víztorony udvarán.

Fotó: Pereszlényi Erika

Bakai Anna