Shakespeare királynője

Szent Iván éjjelén vétek otthon ülni. Létezik-e jobb program, mint egy péntek estét eltölteni a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterén, elveszve egy csavaros, fordulatos, intrikákkal teli történetben? A romantika nyara elkezdődött. 

Június 24-én Bereményi Géza újraírt művének, a Shakespeare királynőjének bemutatójára került sor, mely darabhoz több jubileum is kötődik. Nemcsak Shakespeare halálának 400. évfordulóját ünnepeljük, hanem Bereményi 70. születésnapját is.

Shakespeare királynőjének (I. Erzsébet) szerepében Udvaros Dorottya látható, míg magát a „mestert”, Rátóti Zoltán alakítja. Essex grófjának, a királynő kegyeltjének és egyben legnagyobb riválisának megformálója pedig Hüse Csaba. A konfliktus: kié legyen a hatalom, maradjon-e Erzsébet kezében, vagy talán Essex grófja jobb vezető lenne Anglia trónján? A színen később feltűnik Jakab király is, akiről történelmi ismereteink alapján tudjuk, hogy majd Erzsébet nyomdokaiba lép. 

Különleges darabról van ám itt szó. Különlegessége többek között abban rejlik, hogy szereplői mind-mind, egytől-egyig igazi, hús-vér emberek, akik a valóságban is léteztek. Richard Burbage, Ben Jonson, Sir William Cecil, Francis Bacon, történelmi hűség, a színház eszközeinek megfelelően. És nem vonatkoztathatunk el a ténytől, hogy mindig a való élet adja a legjobb történeteket. 

De ne képzeljük azt, hogy csak egy valóság létezik. Ülünk a nézőtéren, és nézzük a színészeket, akik színészeket alakítanak, és minden kapcsolatukban színészkednek, nem csak akkor, amikor a színpadon állnak. Melyik lehet az igazi? Ki az igaz? 

Nehéz ezt eldönteni. „Ne lássák, hogy együtt vagyunk, legyünk látszatra ellenfelek.” Mindenki szövetkezik mindenkivel, a másik ellen, és akivel még tegnap szövetségben volt, másnap már lehet, a legnagyobb ellensége lesz. Az intrika begyűrűzik a színpadra is, a színház kiszolgáltatott szerepét jól mutatja a II. Richárd sorsának alakulása, hogy éppen van-e trónfosztási jelenet vagy kihagyják azt. Pedig micsoda jelenetről beszélünk, „én sírok benne, és velem zokog háromezer néző”. Mert a hatalomnak mindenbe van beleszólása, még a művészetbe is. A drámaíró hatalmát burkoltan az uralkodóéhoz hasonlítja: „mindkettő a távolból szemlél és irányítja az emberi sorsokat”.

„Ezen a színpadon minden  elfér”– mondja Shakespeare, és valóban. Ezen a színpadon elfér a színpad elé vetített videojáték, mellyel Essex grófja játszik a kezdőjelenetben, elfér az iPad, amivel elkészítik a tárgyalás jegyzőkönyvét, elfér a Farmville, amivel a királynő játszik, miközben Írország sorsáról döntenek. De elfér a királynőnek rendszeres időközönként beadott nyugtató injekció, elfér a csúnya beszéd („az a francia ribancos ruha” és társai, így már tudjuk, hogy miért 16 karikás a darab), és elférnek a színpad előterében lévő lefejezett, véres nyakú próbababák is. És még ha ezen első hallásra meg is ütközünk, és kapkodjuk a fejünket, hogy most mi is történik valójában, és fogalmunk sincs, hogy mi fog még történni, a végén mégis összeáll a kép.

„A színházban a sorok között olvasás már hagyomány” – a színpadon felvonultatott szimbólumrendszer és a mögöttes tartalom egészéből a lényeget már nekünk kell leszűrni. Még egy valóságot meg kell teremteni, a saját valóságunkat, amelyben a darab értelmet nyer. Ez az értelem, azt hiszem, minden embernél egy árnyalattal bár, de különbözik. A darab elkísér minket, fogja a kezünk, és még napokkal később is jönnek elő újabb mondatok és újabb gondolatok. „Általás nélkül nincs szerelem.” Vajon van még valaki, akinek ez a mondat pont azt jelenti, amit nekem?

Szerző: Köles Hajnalka

[Fotók: Gálos Samu]

A Shakespeare királynőjének további előadásai:

Augusztus 27., 28. (szombat, vasárnap) 20 óra - Városmajori Szabadtéri Színpad

Jézus Krisztus szupersztár napjainkban – „Happy End”-es befejezéssel

A Városmajori Szabadtéri Színpadon idén is megrendezésre került a Városmajori Színházi Szemle, melynek keretén belül négy vidéki és két határon túli társulat előadását tekinthette meg a közönség. Elsőként a kaposvári Csiky Gergely Színház nagysikerű musicaljét, a Jézus Krisztus szupersztárt láthattuk. A darabot a magyarországi ősbemutatója óta számos rendezésben és felfogásban mutatták már be. Aki előzetesen nem nézett utána a produkciónak, meglepetésként érhette a Bozsik Yvette (Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, rendező, érdemes művész, egyetemi tanár) által rendezett-koreografált rockopera. Yvette nem egy klasszikus, megszokott előadást álmodott és valósított meg. Egyedi, különleges, modern művet tárt elénk – ez már a zene első két üteméből érződött. Gyorsabbá, ütemesebbé vált a darab, így A lassabb zenei részek jobban hatottak, mélyebben érintették a publikumot. A mondatok, szavak más értelmet, jelentőséget kptak. A cselekmény nem változott, de a történet napjainkba helyeződött.

Egy romkocsmában találjuk magunkat. A fiatalok egy része alkoholt, kábítószert fogyaszt. Hívják Jézust is, de ő szerelmével – Mária Magdolnával – tölti az idejét. Júdás egyedül üldögél, figyeli a társaságot. Tanácstalan és tipródik. Annás és Kajafás laptoppal és mobiltelefonnal járkál, Pilátus határozott és kemény, de lélekben vívódik, Heródes transzvesztita.

Az előadás egyik kulcsfontosságú szereplője az ördög, aki többször megjelenik a színen. Lelkiismeretként is értelmezhetjük, aki segítet dönteni a nehéz helyzetekben (pl. Júdás öngyilkosságában). Néma, de mozgása, arcjátéka, jelenléte többet kifejez, mint egy-egy mondat vagy szó.

A modern köntösnek köszönhetően ütősebb és drámaiabb hatást ért el a társulat, mint a régebbi Jézus Krisztus Szupersztár értelmezések. Könnyebben át tudtuk érezni a szereplők helyzetét, velük együtt éltünk, vívódtunk mi is. Hátborzongató, szívszaggató jelenetek részesei lettünk: Pilátus kézmosása a pezsgőben; Heródes korbácsolása evés közben; Júdás hullazsákban való eltávolítása a színről; Jézus fekete csuklyája és fegyveres kísérete.

Az előadás utolsó jelenete teljes meglepetésként hatott rám. Nem a szokásos befejezéssel lett vége a darabnak. A keresztre feszítést követően angyalok jelentek meg a kereszt körül, melyről Jézus – gyönyörű zenei aláfestés mellett – lesétált…

Valóban igaz az, hogy ez a mű mindig, minden korban megállja a helyét és nem idejemúlt.

A színészek nagyobb része nem ismeretlen a fővárosiak számára, hiszen a legtöbbjük budapesti színházakban is rendszeresen szerepel. A Jézust alakító György-Rózsa Sándor kitűnő alakítást nyújtott hangilag, színészileg, játékilag egyaránt. Egy tökéletes Jézust láthattunk személyében. A Mária Magdolnát megformáló Tompos Kátya kecsessége, finomsága, kellemes hangja, megjelenése méltó párja volt Jézusnak. Bakos-Kiss Gábort láthattuk Júdásként, aki szintén remekül megállta a helyét. A Heródest alakító Vati Tamás bizarr megjelenését és ruháját feledtetni tudta színészi játéka; élt a szerepében. Pilátusként lépett színpadra Hüse Csaba, akihez eddig még nem volt szerencsém. Hangja, kiállása, játéka kellemesen meglepetett. A díszlet, mely Cziegler Balázs nevéhez fűződik, nem túldimenzionált: egy-két kisebb kellék (asztalok, székek, párnák, Örömhír), és egy nagy vas állvány, aminek a tetején és ami alatt zajlott az események sora.

A jelmezek (Berzsenyi Krisztina) is emlékezetesek, látványosak. Külön kiemelném Jézus és Mária Magdolna roppant egyszerű, mégis nagyon csinos fehér-világos rózsaszín öltözékét.

Az előadás végén a vastaps és a szűnni nem akaró ováció mindent elmondott a rockopera minőségéről. A Városmajori Színházi Szemle egy erős, szerethető és ütős előadással kezdődött el!

Szerző: Bánhidi Viktória

[Fotók: Nagy Attila]

Zenés Hippolyt, lakájos orral

Vannak olyan darabok, amiket nem kell bemutatni senkinek. Annyira egyértelmű, hogy mindenki ismeri, hogy arra nézel furcsán, aki nem tudja kívülről a sztorit, és nem tud idézni a szövegéből. Na, a Hippolyt, a lakáj pont ezek közé tartozik. Tipikus kultfilm, amit az idősebb korosztály éppúgy ismer, mint a fiatalok.

Nagyjából tudod, mire számíthatsz, ha a Hippolytra ülsz be, a kaposvári Csiky Gergely Színház azonban képes volt új színt és új lendületet vinni a történetbe. A néző mégis azt kapja, amit elvár: klasszikus szöveget, korhű díszletet és remek dalokat. Nem túlzás, tényleg nagyszerű zenei betétekkel egészítették ki a prózai szövegrészeket. Eisemann Mihály klasszikusai csendülnek fel a már jól ismert „Pá, kis aranyom, pá…” és a „Köszönöm, hogy imádott…” kezdetű nóták mellett. Ezek a zenés-táncos betétek képesek fenntartani és időnként feléleszteni a nézők figyelmét a közel három és fél órás előadáson. Fokozta az élményt, hogy a színpad mellett élőben játszott a zenekar, amelynek a színészekkel való együtt létezését is érdemes volt figyelni.

Fotó: Memlaur Imre

Amikor megjelenik a színen a címszereplő, valódi lakájt kap a néző. Ahogy kimérten belép, megigazítja a zakóját, és enyhén felemeli a fejét, ahogy azt az úri népségnél szokás… Esküszöm, még az orra is úgy áll, ahogy azt egy lakájnál elképzeli az ember.  A megszokott vicces, szórakoztató jelenetek és helyzetkomikumok mellett ilyen apróságokkal is melegséget hoznak az egyszeri néző szívébe. Meg persze azzal a becsempészett közéleti fricskával, miszerint a Mimi-féle „énekesnők” sokszor kapnak ajándékba trafikot az állami szektorban foglalatoskodó partnereiktől.

Sok meglepetést tartogat az előadás azoknak is, akik kívülről fújják az eredeti történetet. Olyan váratlan jeleneteket láthatunk, ahol Makáts Csaba hirtelen egy Michael Flatley-t megszégyenítő szólótáncba kezd, hiszen ő pillangó, és övé Közép-Európa legszebb férfi felsőteste, amit nem is takar el annyira a flitteres ujjatlan felső. Vagy ott van az a jelenet, amikor Schneider úr az átrendezett lakásba hazaérve konstatálja, hogy a felesége már máshogy is hívja, és a PAPAPAPA megszólítás villámgyorsan MÁTYÁS-sá változott. Neki sem kell több, feleségét innentől ÁRÁNKÁ-nak szólítja, szigorúan affektálva, és gúnyosan kimondva. (Apropó, én tutira nem emlékeztem rá, hogy a feleségét így hívják, úgyhogy duplán ért el hozzám a nevetőgörcs…)

Fotó: Memlaur Imre

A fináléhoz közeledve az egyre jobban felpörgött események és fergeteges alakítások között elhangzott egy baki, vagy nem baki, mindenesetre a nézők a hasukat fogják a nevetéstől az „ősrégi fiatalember” szerkezetet hallva, ami valószínűleg ősrégi családból származó fiatalembert akar jelenteni. De ezen a ponton már mindegy is. Nevetsz mindenen és mindenkin, „minden körülmények között… ISMÉTELD!"

Zs@n

A király beszéde

A király beszéde

A történet mindenki számára ismert mind a történelemből, mind a négy Oscar-díjat nyert filmből. Egyszerre mutatja be egy ember gyötrelmét, amelyet a dadogása okoz, és egy másik ember küzdelmes próbálkozását, hogy elismertté váljék. Akár azt is mondhatnánk, hogy ez a két ember igen hasonló, csakhogy az egyikük az angol koronaherceg.

A darab elején mindenkit megmosolyogtat a tradicionális brit zene, amely keretként majd a végén újra felcsendül zárásképpen.

Adott a beteg V. György király idősebb fia, David (Kelemen József), a koronaherceg, Bertie (Hüse Csaba) és Lionel (Sarkadi Kiss János), a bohókás beszédterapeuta, aki mindent megpróbál, hogy elismert színésszé váljon Angliában. 

Fotó: Memlaur Imre

Kezdetben egy megkeseredett, makacs, arrogáns embert ismerünk meg Bertie személyében, akiről azonban a történet folyamán kiderül, hogy egy nagyon szerethető és némiképp magányos figura. Egyre jobban drukkolunk, hogy legyen sikerélménye a nyilvános beszédei során, hogy ki tudja mondani a nehéz és kacifántos körmondatokat, nyelvtörőket. Sőt, nem egyszer, a rekeszizom gyakorlatnál azon vettem észre magam, hogy én is követem Lionel utasításait.

Fotó: Memlaur Imre

A király halála után az idősebb fiú, David örökölné a trónt, ám eltökélt szándéka, hogy feleségül vesz egy elvált és igen erkölcstelen nőt. Akiről utóbb kiderül, hogy a német vezetőséggel is szoros barátságot ápol. David lemond a trónról, hogy feleségül vehesse a kiszemelt hölgyet.  A trónra tehát öccse, Bertie lép.

Mindezt rengeteg helyzetkomikum teszi rettentően szórakoztatóvá. A karakterek a súlyos történelmi témák ellenére rendkívüli humorral bírnak. Minden párbeszédben ott egy fricska vagy egy ironikus megjegyzés, amitől még életszerűbbé válik a történet.

Az alakítások kiemelkedőek, gondolok itt Hüse Csaba briliáns alakítására VI. Györgyként.  Nem érezni soknak vagy megjátszottnak a dadogását. Felejthetetlen Sarkadi Kiss János (Lionel), aki fergeteges humorral fűszerezi meg az előadást. És mindenképpen említésre méltó Nyári Szilvia alakítása.

A király beszéde Kaposvárról egy megható történet két ember barátságáról, kitartásáról, bizalmáról. Jó ízléssel és jó humorral.

Dicséret illeti a díszlet-jelmeztervező Csík Györgyöt, valamint a darab rendezőjét, Funtek Frigyest is.

Dömsödi Orsolya