Repesve vártam életem első Budapest Bár koncertjét, ami nem okozott csalódást. Sőt! Az egyik pillanatban úgy éreztem, büntetem magam azzal, hogy egy széken egyhelyben ülve kell hallgatom végig a kivülről fújt dalokat. Legszívesebben táncra perdültem volna és ezzel láthatóan nem csak én voltam így.
Stux maga vérbeli párizsi lett, Munka után, Tiroli bocik, Szilvafácska, Húszezer éjszakás kaland, Mr. Alkohol, Lövölde tér, Ördögtánc, A tranzisztor kor hajnalán és megannyi kedvenc, örökzöld sláger csendült fel augusztus 23-án este a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Budapest Bár kiváló zenészeinek és énekeseinek előadásában. Az igényes zene kedvelői gyűltek össze vasárnap este a szabadtéri helyszínen, nagyanyáink „kortalan” dalait pedig idős és fiatal egyaránt dúdolta.
A Farkas Róbert által alapított és vezetett Budapest Bár küldetése, hogy a feledés homályába tűnt dallamok újra a köztudat és az ifjú generáció kultúrájának részévé váljanak. Rengeteg elfeledett dalt leporoltak és öltöztettek új köntösbe, ezekből hallhattunk egy kétórás csokorra valót. Az énekesek egymásnak adva a mikrofont konferálták fel egymást; színpadra lépett Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor és Szűcs Krisztián is.
Olyan volt az egész koncert, mint egy nagy időutazás, amiben a muzsikusok a kuplétól a szvingig és a tangóig, az andalító ritmusoktól a szívet-lelket felpezsdítő dallamokon keresztűl, a zenei stílusok széles palettáján vezették végig a hallgatóságot.
Ez év májusától kapható a zenekar klezmer albuma, amelyről szintén eljátszottak két dalt – ezzel is új színt és egy picit más hangulatot lopva a koncert folyamába.
De volt itt még Ponyvaregény- és Taxi-betétdal; libabőrözős Kylie Minogue és Nick Cave örökzöld, a Where the Wild Roses Grow, amit Németh Juci és Frenk adott elő; Liszt-klasszikus; a koncert végén pedig Kiss Tibi ráadásként a Sweet Dreams-t is elénekelte.
Manapság Magyarországon ritkán látni ilyen jó összetételű zenekart, amelynek énekesei valóban egyenként igazi egyéniségek, sokoldalú művészek. Anyáink és nagyanyáink poros dalai aktuálisabbak, mint valaha, talán annál is inkább, mert megőriznek valamit abból a füstös, bohém kávéházi hangulatból, amelyet már a harmincas korosztály is csak irodalmi olvasmányaiból ismer.
A koncert kétharmadánál a közönség is végre megőrült, a Drága kicsi szilvafácska nőj nekem... sorokat már mindenki betéve tudta, amolyan igazi magyaros és lelkes, víg temperamentummal énekelték a bátrabbak, a kevésbé merészek pedig mámoros hangulatukban a koncert előtt a büfében megvásárolt poharaik fenekére néztek. A hátam mögötti sorból el is hangzott, hogy: „Ezt nem lehet szárazon kibírni!” És tényleg! Sem szárazon, sem nagykabátban, sem ülve, sem halkan, sem mosoly nélkül, de úgy végképp nem, hogy az embernek ne mozdulna meg minden porcikája ezekre a slágerekre.
Kovács Eszter
