MERT NÉHA MUSZÁJ RÖHÖGNI - Kulturáltan rúgtunk ki a hámból

Kikapcsolódásra vágytam, hát megkaptam. A vígoperák a Városmajori Szabadtérin nagyot szóltak. Nem csak a zene, de a hahotázás is messze szólt. Be kell vallanom: pozitívan csalódtam, és minden „tiltakozásom” ellenére élveztem az estét. 

Őszinte leszek, kisebb előítélettel vágtam neki a péntek esti színházi túrámnak, holott szeretem az operákat. A vígopera fogalma mégis olyan komolytalannak tűnt számomra – valahogy nem fért össze a komédia sokszínű, de egészen egyedi műfaja és az opera előkelő fennköltsége a fejemben. Éppen ezért kíváncsivá tett a dolog. Most így utólag töredelmesen be kell ismernem: hatalmasat tévedtem. Igazi, ízig-vérig vígjátékot láttam, ráadásul egymás után kettőt is, megkérdőjelezhetetlen színvonalban, nem akármilyen zenei, szövegi és történeti körítéssel. Újra rá kellett, hogy ébredjek tehát: operára járni bizony életstílus. Nem is akármilyen. Kétszer kilencven percig élvezhettük a különleges bohózatot.

A csengő
Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A két nagy olasz szerző művei, Donizetti A csengője és Cimarosa A titkos házassága klasszikus kabaré sztoriknak is beillenének. Ám pénteken még ennél is többet kaptunk. A valaha az úri közönség szórakoztatására született történetek egy budapesti nyári estén, immáron sokadjára, újra bizonyítottak: a több száz éves vígjátékok, a mai komikus filmek és kabaréműsorok ősei, a modern világban is megkérdőjelezhetetlenül megállták a helyüket. Izgalmasak volt a klasszikus szerelmi háromszög- va

gy éppen „még több szög” sztorik teljes kavalkádja, az egyszobás díszlet ellenére is. Kinek azért, mert magára ismerhetett, kinek azért, mert ha nem is saját mására, de rokonára vagy barátjára lelhetett a legjellemzőbb komikus karakterek gyűjteményében. Válogatni legalábbis, volt miből, az önkritikára pedig szépen lassan rá lehet érezni.

 

A titkos házasság
Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A két szerző azonban még a jól ismert helyzeteken is csavart egy-egy marékkal, jókora adag humorral fűszerezve az életből vett anyagot. Így a titkos szerető sem az volt igazából, akinek képzeltük volna, a féltékeny szerelmes ifjú pedig Ludas Matyit meghazudtolóan leckéztette meg a vén vőlegényt. Tulajdonképpen az ismert karakterek meglepték az elkényelmesedett nézőket.

Nem is húzom tovább a dolgot, elégedett voltam, jól éreztem magamat. Azt hiszem, ennyi lenne a lényeg. Hazaérve pedig a bárgyú nővér dalát dúdoltam, és azt kívántam, bárcsak minden péntekem így telne.

koko